Evezős idénynyitó a Dunán

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet - a magyar és a budapesti szövetség közreműködésével - vasárnap, a Margitszigeten rendezte meg a XVIII. gróf Széchenyi István evezős emlékversenyt, amely hagyományosan a sportág idénynyitójának számít.

A felnőtteknél a hölgyek négypárevezősben, a férfiak a klasszikus versenyszámban, nyolcasban versenyeztek. A női négypárt a Külker Evezős Klub, míg a férfi nyolcast a Danubius Nemzeti Hajós Egylet nyerte. A hagyományoknak megfelelően megrendezték a családi csapatok versenyét túra kettesekben, az utánpótlás korúak és a veteránok számára pedig négypárevezős futamot írtak ki.
Az egyetemi csapatok mezőnyében magabiztos győzelmet aratott a Pannon Egyetem Georgikon Karának csapata, a döntőben maga mögé utasítva a BME és a Pannon Egyetem Veszprémi Karának egységét. A "fapados", azaz a cégek közötti viadalt a Gazdasági Versenyhivatal nyerte, a Microsec Kft. és a Magyar Katolikus Rádió hajóját megelőzve.

A hagyományőrzés jegyében ismét sor került a Nemzeti Hajós Egylet illetve a Neptun kő megkoszorúzására, melyeket annak idején az I. világháborúban elesett evezősök emlékére állítottak.
Ez alkalommal adták át azt a fix-üléses, tízevezős hajót, amelyet a Szerencsejáték Zrt. a fogyatékos fiatalok sportolási lehetőségeinek javítása céljából ajándékozott a Down Alapítványnak, illetve az evezőssportnak.

A sportág nagyjai közül sokan megjelentek. Így többek között ott volt az eseményen az 1948-as londoni olimpia bronzérmes kormányos kettesének tagja, Zsitnik Béla, valamint az 1968-as, mexikóvárosi olimpián ezüstérmet szerzett kormányos nélküli négyesből Sarlós György.
Forrás: MTI