Megint 72 óra

Fogócska volt a belvárosban megint. Talán bunkók voltak a „nemzeti rock rajongójával” a jegyirodában, talán nem. A lány úgy érezte kigójozták a boltból. Valamivel később az irodát felgyújtották, majd tüntetést szerveztek ellene. A megalázottsá

Gyermeteg volt és veszélytelen. Én nagyjából akkor mentem haza, amikor nem voltak többen egy gimnáziumi osztálynál, és a fél fővárost lezárta a rendőrség. A frusztrált „nemzeti rock rajongóknak” tüske volt a körme alatt a hétfői fiaskó. Gyakorlatilag sms-ben, e-mailben és iwiw-üzenőfalon fél nap alatt megalázó túlerőt szervezett rájuk néhány civil. Ahhoz hasonló lehetett ez, mint a Horgász a pácban című örökbecsű francia filmvígjátékban, amikor a Luis de Funes alakította orvhorgász a parton nyesett fűzfavesszőből, cérnából és hajlított tűből improvizált felszerelésével porig alázza minden ellenfelét a pecaversenyen.



Gyanítani lehetett, a visszavágón még többen lesznek az ellentüntetők, hiszen arról már az egész ország tudhatott, sőt még Gerhard Schröder is. Csütörtökön attól zengett a sajtó, hogy Gyurcsány Ferenc is csatlakozik – az egyébként Fideszes politikus kezdeményezte – választüntetéshez. Emlékezzünk, amikor Bácsfi Diana és nem egész három és fél fő híve nyilaskeresztes plakátokkal ragasztotta körbe a nagykörutat, az akkor éppen kormányválságot átélő MSZP tömegével buszoztatta fel híveit a fővárosba, hogy ha kormányzással nem megy, hát szimbolikus ügyekkel pofozza helyre népszerűségi adatait. Igaz, több antifasisztának épp a miniszterelnök személyes megjelenése miatt ment el a kedve az egésztől. Az antifasizmus csak akkor lehet hiteles, ha önmagáért való, és nem fűződik hozzá érdek.

Nem volt más lehetősége a „nemzeti rock rajongóknak” mint egy fricskával fordítani az ügyön. Tomcat pedig ért a fricskákhoz, gond nélkül mászott már meg egy másik hidat, mint amit rendőrségünk védett. Gyülekezési törvényünknek ugyanis vannak gyenge pontjai. Helyesbítek, a rendőrség szellemi képességeinek vannak gyenge pontjai. Elég alkalmazkodni ahhoz, hogy a kialakult gyakorlat szerint a rendőrség úgy hajlítgatja a gyülekezési törvényt, ahogy a szája íze éppen megkívánja, ahhoz, hogy a „nemzeti rock rajongói” valamiben győztesnek érezzék magukat. Én láttam a csillogó tekinteteket, a Kossuth téren, jaj de örültek annak, hogy kettős mércén kapták a rendőrséget, azóta is győztesnek érzik magukat.

Tudni illik a rendőrség, ha nem tetszik neki a tüntetés, akkor jó szigorúan alkalmazza a gyülitörvényt, cinikusan használja ki a homályos megfogalmazás adta lehetőségeket, vagy rugalmatlanságról tesz tanúbizonyságot. Ilyen volt, amikor a szocialista-szabad demokrata kormány rendőrsége majdnem mindig úgy határozott, hogy a tervezett demonstráció a „közlekedés aránytalan sérelmével járna”.

Másik sánta pontja a gyülitörvénynek a három napos előzetes bejelentési kötelezettség, mivel az a spontán felháborodásból szerveződő tüntetések – így az őszödi beszéd, vagy a „nemzeti rock rajongóinak” a jegyiroda elleni fellépése elleni tiltakozás – ellehetetlenítése. Az emberi jogok európai bírósága elmarasztalta hazánkat, a hetvenkét órás bejelentési kötelezettség szigorú alkalmazása miatt. Állásfoglalása szerint ezek, amennyiben más jogszabályokba érdemileg nem ütköznek, mások jogaiba nem ütköznek, bűncselekményt vagy arra felhívást nem követnek el, nem tekinthetők törvényellenesnek.

A kognitív képességeiről ismert rendőrségünk azóta sem tudja feldolgozni ezt. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, félve a következményektől hagyta a Kossuth téri permanens tüntetést, hogy aztán később, a mutassa az izzókészletét logikáját követve mégis feloszlassa azt, mit ad Isten, éppen október 23-ára virradóra.



Tomcat tehát – a hírek szerint – ippeg úgy jelentette be a „nemzeti rock rajongóinak” jegyiroda-ellenes rendezvényét, hogy arra ne lehessen három napon belül ellentüntetést szervezni. Ám a rendőrség a benyújtott kérelmet mégis elfogadta, teszem hozzá: nagyon helyesen. Ezt a hetvenkét órát el kéne már törölni. Még a gyülitörvénynek a gyülekezési szabadság elvével ellenkező irányú, szigorító kiigazítását szorgalmazó Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere is elismeri, hogy a három nap eltúlzott, a bejelentést követően néhány óra elégséges lehet, hogy a rendőrség felkészülhessen.

Tomcat továbbment: ha a rendőrség szívélyes közlése és az ellentüntetéssel kapcsolatban folytatott gyakorlata alapján kevesebb, mint a törvényben előírt három nap is elegendő a tüntetés elfogadtatására, akkor közvetlenül a Jászai Mari téri rendezvényük után jelentenek be egy másikat, fél órával későbbre a Kossuth térre, majd a Szabadság térre és így tovább. A rendőrségnek hosszú éjszakája volt.

BRFK-közlemény
"Tekintettel az idő rövidségére a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem tudja megvizsgálni, megalapozott döntést hozni arról, hogy a bejelentett rendezvény tudomásul vehető, vagy fennáll a gyülekezési törvényben meghatározott tiltó okok egyike" - BRFK

Tafferner Éva kiegészítésül elmondta: ennek alapján a rendőrség nem avatkozik be addig, amíg a gyülekezési törvény szerinti tiltó ok nem áll fenn, addig nincs lehetősége az összegyűlt tömeg feloszlatására.

A BRFK 18.45 óráig tudatosan nem avatkozik be, csak akkor, ha a demonstráció elveszíti békés jellegét, a résztvevők jogsértő cselekményt követnek el - magyarázta.

A szóvivő ugyanakkor hozzátette: 18.45 óra után a demonstrációt spontán rendezvénynek minősítik és a jogszabálynak megfelelően járnak el.

A BRFK álláspontja a közlemény szerint továbbra is az, hogy "a gyülekezési törvényben meghatározott határidő betartása mellett kell a demonstrációkat bejelenteni, joggal való visszaélésnek, illetve rendeltetésellenes joggyakorlásnak tekinti azokat az eseteket, amikor szándékosan figyelmen kívül hagyják a szervezők a felkészülésre, előkészületre szánt törvényi határidőt".

Az elmúlt évek gyakorlata is azt mutatja, hogy a BRFK számos esetben hozott közigazgatási hatósági végzést arról, mivel a bejelentés elkésett, és elegendő idő már nem állt rendelkezésre az elvárható feltételek biztosítására, a bejelentést érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

Az elmúlt években arra is számos példa volt: annak ellenére vett tudomásul rendezvényeket a rendőrség, hogy a háromnapos határidőn belül érkeztek, mert ezekben az esetekben volt kellő ideje felkészülni a biztosítási feladatokra.