Iskolaavatás Fóton

Iskolaavató ünnepséget tartanak ma Fóton, az 1,7 milliárd forintból felépült intézményben már decembertől folyik a tanítás, de az utómunkálatok mostanra fejeződtek be - közölte a Fáy András Általános Iskola pedagógusa az MTI-vel.

Csáky Ágnes elmondta, hogy egy 24 tantermes kétszintes önkormányzati iskoláról van szó, ahol 560 gyerek tanulhat. Az épülethez több szaktanterem, könyvtár és tornacsarnok is tartozik, és egy 150 fős éttermet is kialakítottak benne. Az intézményben összesen 57 pedagógus dolgozik - tette hozzá.

Az iskolában tanulnak a Károlyi István Gyermekközpont növendékei is, az ő számukra rendelkezésre álló, szétszórtan működő épületek helyett mostantól itt kapják meg az alapképzést, az eddigieknél jobb feltételek mellett. A Pest megyei Fót vonzó város az agglomerációban, a lélekszám folyamatos növekedésével több a gyerek is, akik jelenleg a most épülttel együtt öt iskola közül választhatnak - hívta fel rá a figyelmet Csáky Ágnes.
Forrás: MTI