Le kell számolni az illúziókkal

Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a többség majd megoldja a cigányság helyzetét, ezért összefogással kell megteremteni a felemelkedéshez vezető utat - hangoztatta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman a második országos cigány értelmiségi konferencián

A Magyarország legnagyobb lélekszámú kisebbségének helyzetéről a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott tanácskozáson a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa beszédében úgy fogalmazott: bár még csak "maroknyian vannak", a magyarországi roma értelmiségieknek kell megfogalmazniuk, hogy milyen útra akarják vezetni a roma népcsoportot, nekik kell megfogalmazniuk, mi az, amit reálisan vállalni tudnak.

"Már az ajtón dübörög a következő generáció" - mondta a kisebbségi biztos, hozzátéve, eljön az az idő, amikor fiatal értelmiségiek, jó szakemberek követelik majd a helyüket, már vannak erre utaló jelek.
Kállai Ernő szerint "luxus" a romák megosztottsága. Véleménye szerint a roma népcsoportnak "megfelelő nyomásgyakorló erővel" kell befolyásolnia a kormányzatot, s a társadalmat.

Az ombudsman súlyosnak nevezte a romák szociális helyzetét. Felidézte, hogy valamennyi kormány fontos programokat indított a romák érdekében, de áttörő változást egyik sem hozott. Ezek a programok, akárcsak a rendszerváltozás előtti tervek, pusztán illúziók voltak - tette hozzá.
Súlyos problémának látja az országgyűlési biztos azt is: úgy nő fel egy generáció, hogy nem lát munkába járó embereket, példákat, példaképeket.

A konferencián Kállai Ernő úgy fogalmazott: "felkészülten kell várnunk a lehetőségeket, beszéljünk végre nyíltan arról, hogy mik lehetnek a megoldások kulcsai, és bízzunk abban, hogy a következő generáció elfoglalhatja méltó helyét a társadalomban".

A második alkalommal tartott cigány értelmiségi tanácskozást a tavaly augusztus 21-én, életének 82. évében elhunyt József Attila-díjas író, Lakatos Menyhért emlékére rendezte a Művészeti Oktatási Kulturális Közéleti Alapítvány.
Forrás: MTI