Helyt adott a kormányszóvivő beadványának az ORTT

Egyhangúlag helyt adott a Magyar Rádió március közepi Orbán-interjújának egy részét kifogásoló kormányszóvivői beadványnak az ORTT Panaszbizottsága - derül ki az MTI-hez pénteken eljuttatott állásfoglalásból, amely helyreigazításra szólítja fel a közmédiu

Az állásfoglalás felidézi, a Vasárnapi Újság március 15-i adásában Orbán Viktor Fidesz-elnök "azt állította, hogy Magyarország adósság kockázatának leminősítéséhez a népszavazásnak semmi köze nem volt és ezt a műsorvezető nem korrigálta, holott közismert volt a hitelminősítő ezzel összefüggő hivatkozása". Ezzel szemben az ellenzéki párt elnöke által elmondottakra a riporter "semmiféle észrevételt nem tett".

Such György, a Magyar Rádió elnöke pénteken azt közölte az MTI érdeklődésére: az írásos döntés kézhezvétele után határoznak arról, hogy tesznek-e lépéseket.

A kormányszóvivő két nappal az interjú elhangzása után kért helyreigazítást a Magyar Rádiótól a beszélgetésben elhangzottak miatt, de a Magyar Rádió - amelynek elnöke akkor annyit közölt: nem tartja szerencsésnek a sajtón keresztül üzengetést - nem tett a felkérésnek eleget, ezt követően fordult a panaszbizottsághoz. A panasztestület 1996-as létrejötte óta ez volt a harmadik eset, hogy kormányszerv kereste itt az igazát.

Még 2002 tavaszán Tóth István Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központjának osztályvezetője panaszolta be a TV2 két hírműsorát, mert szerinte az nem kiegyensúlyozottan foglalkozott a Hogy vagyunk című kiadvánnyal; a beadványt egyhangúlag utasították el, mert bizonyságot nyert, hogy a panaszosnak felkínálták a megszólalás lehetőségét, ám az nem kívánt élni azzal.

Majdnem napra pontosan négy esztendővel később Batiz András kormányszóvivő panaszát utasította el a testület; ő azt kifogásolta, hogy a Magyar Rádió - annak kapcsán, hogy a történelmi egyházak az Alkotmánybírósághoz fordultak egy ügyben - csupán a katolikus felekezet egyik vezetőjét szólaltatta meg.

Akkor arra a megállapításra jutott a panaszbizottság, hogy a Magyar Rádió korábban többször is foglalkozott a témával, és akkor mind a kormányzat, mind más egyházak képviselői kifejthették álláspontjukat.
Forrás: MTI