EKF - Ráday Kultucca együttműködés

A pécsi művészeti élet kiemelkedő alakjai már évek óta részt vesznek a Ráday Kultucca programjain, idén azonban hivatalossá válik az együttműködés a IX. kerületi rendezvénysorozat és a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program között. A megál

A Pécs2010 Menedzsment Központ tájékoztatása szerint a rendezvénysorozatot az együttműködés jegyében Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester, Mészáros András, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program főigazgatója és Orbán György, a Ráday Könyvesház ügyvezetője együtt nyitja meg.

A pécsi EKF-programnak a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Ráday Könyvesház biztosít bemutatkozási lehetőséget. A Balkánt a középpontba állító budapesti EKF-jelenlétnek különös aktualitást ad az idei Europoetica Nemzetközi Költészeti Fesztivál, melyet délszláv irodalmi találka színesít - írták az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

Emlékeztettek arra is, hogy a Kultucca fesztiváljain 2006 óta állandóan szerepelnek a pécsi képzőművészet, zenei élet és irodalom kiemelkedő alakjai, többek között Bertók László költő, Keresztesi József irodalmár, a Jelenkor Kiadó szerzői, Takáts Eszter könnyűzenei előadó, a Symphonic Brass Quintett, Gróf Balázs képregényrajzoló, valamint Egle Anita, Völgyi Gábor, Szentgróti Dávid és Fodor Pál képzőművészek.

Az október 5-ig tartó Ráday Kultucca számos szórakoztató, kulturális programmal, kiállítással, vásárral, színházi előadással, valamint komoly- és könnyűzenei koncerttel várja a látogatókat.
Április 10. és 13. között az Europoetica Nemzetközi Költészeti Fesztivál keretében költői, zenés, illetve felolvasóesteken, beszélgetéseken, kiállításokon, könyvbemutatókon, színházi előadásokon, valamint templomi koncerteken vehetnek részt a látogatók.

A május 16-tól 18-ig tartó Plein-Art Kortárs Művészetek Fesztiválon, melynek idei vendége Kína lesz, kortárs irodalmi műveket mutatnak be, ipar- és képzőművészek alkotásait állítják ki, valamint zenészek és színészek lépnek fel.

A június 6-án kezdődő Református Zenei Fesztivált követően június 13-tól július 7-ig rendezik meg a Ferencvárosi Fesztivált, majd augusztus 29-től 31-ig a Bárka Kikötő hozza el a Művészetek Völgye hangulatát a Ráday Kultuccába.

Szeptember 17-től 21-ig a MOL Jazz Fesztivál várja látogatóit a Ferencvárosban a Közraktáraknál lévő nagysátorban, a Nehru-partnál horgonyzó dzsesszhajón, valamint a Művészetek Palotájában, míg a Roma Fesztivál keretében szeptember 19-től három napon át a kerület roma közösségei kapnak lehetőséget arra, hogy bemutassák kulturális értékeiket.

A Ráday Kultucca záróeseménye az október 3-tól 5-ig tartó Ferenc Napi Búcsú lesz.
Forrás: MTI