Pittypalatty-völgyi Napok

A sport, a kultúra és a gasztronómia "kiváló" ötvözete az első alkalommal megrendezendő Pittypalatty-völgyi Napok, amely "pezsgést" hozhat, jelentős mértékben elősegítheti a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mikrotérség országos ismertségét - mondta Szűcs Istvá

Az idei félmaratoni futó országos bajnokság kapcsán olyan példaértékű összefogás jött létre a megyei önkormányzat, Sajószentpéter és több más kistelepülés között, ami arra ösztönözte a szervezőket, hogy gazdag programot szervezzenek a bajnokság köré, így alakult ki a Pitypalatty-völgyi Napok ötlete és valósága - közölte a sajtófőnök.

A négynapos eseménysorozat fő attrakcióját a félmaratoni futó országos bajnokság jelenti, amely a pedagógusok bajnoksága, egyben pedig nyílt nemzetközi félmaratoni verseny is. És bár a táv teljesítése felkészült sportolókat igényel, a szervezők szeretnék a kevésbé edzetteket, a fiatalokat és idősebbeket is megmozgatni. Május 3-án, szombaton a 2. Kápolna-csúcsfutás több távján, május 4-én, vasárnap pedig az Anyák-napi futáson és a települési váltón az óvodásoktól a nyugdíjasokig mindenki teljesítheti az általa megválasztott penzumot.

A szakminisztérium mintaprojektjeként kezeli a rendezvényt. Elbert Gábor szakállamtitkár azt közölte: "követendő mintaprojektnek tekintjük a Pitypalatty-völgyi Napokat, ahol a sport a helyi és általános kultúra szerves részeként jelenik meg, lehetőséget adva ezzel arra, hogy a helyi közösségek a sportot eszközként használva szebbé, tartalmasabbá tegyék saját életüket".

A Pitypalatty-völgyet - régészeti feltárások szerint - már az őskorban is lakták, 2500 évvel ezelőtt itt telepedtek le a kelták, a térséget egykor tenger borította. Ennek emlékét őrzik a Sajólászlófalván, illetve Radostyánban ma fellelhető ostrea-padok, ahol több millió éves kövületek is találhatók.

Forrás: MTI