Sólyom a parkban

Sólyom László köztársasági elnök a tavaly januárjában kezdődött Értékőrző Tájak és Emberek Magyarországon című országjáró sorozatának negyedik állomására, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkba érkezik ma.

A mostani látogatás keretében az államfő érdeklődésének középpontjában az áll, hogy miként működhet a közlekedés, a hulladékkezelés, a természetvédelem, valamint a kulturális és társadalmi élet egy Budapest méretű nagyváros körüli sokszínű területen.

Sólyom László programja szerint vasárnap először Drégelyvárát látogatja meg, majd Szobnál megtekinti a Duna védett zátonyait. Az államfő este Visegrádra érkezik.

Az államfő és felesége jövő hét keddig marad a nemzeti park területén.

Az 1997-ben alapított Duna-Ipoly Nemzeti Park több mint 60 ezer hektárnyi területe a Börzsönyt, a Pilist, a Visegrádi-hegységet, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában.

Forrás: MTI