Veszélyben az olimpiai láng Londonban

Az olimpiai láng vasárnapra tervezett londoni körbevitelének megzavarására készülnek tibeti függetlenségi szervezetek; a rendezvényt több ezer rendőr biztosítja, különös tekintettel arra, hogy a hivatalos tervek szerint egy szakaszon Kína londoni nagyköve

A lángot 80 futó viszi a brit főváros északi részén fekvő Wembley stadiontól a délkelet-londoni Greenwichig; a kijelölt útvonal 31 mérföld, vagyis pontosan 50 kilométer.

A várhatóan 80 ezer érdeklődőt vonzó eseményre nagy számban készülnek a kínai hatóságok tibeti fellépése miatt tiltakozó csoportok, de a Nagy-Britanniában tanuló, hazájuk politikáját támogató kínai diákok is, és a rendőrség - jóllehet a bejelentett demonstrációk többsége várhatóan békésen lezajlik - nem zárja ki az összecsapások lehetőségét.

A Scotland Yard kétezer rendőrrel készül a rendezvény biztosítására. A tiltakozások kiemelt potenciális célpontjaként kezelik a hatóságok Kína londoni nagykövetét, Fu Jinget (Fu Ying), aki a British Museumig futna néhány száz métert a fáklyával. A szombati állapot szerint nagykövet asszony változatlanul rajta van a fáklyavivők listáján, jóllehet a héten felmerült annak a lehetősége, hogy az esetleges atrocitások elkerülése végett mégsem vesz részt az egész napos eseményen.

Fu Jing a szombati The Times kommentárrovatában megjelent írásában annak a véleményének adott hangot, hogy a Tibetben lezajlott "legutóbbi erőszakos incidenseknek" nem szabadna elvonniuk a figyelmet "erről a csodálatos napról". Hozzátette: Kína elkötelezte magát a tibeti problémák békés megoldása mellett. A diplomata szerint a Tibetről folyó "fékevesztett vita során néhány tény feledésbe merült". A nagykövet ezek közé sorolta, hogy Tibet "a XIII. század óta Kína része ... a Kínában élő 56 etnikai csoport családjának tagja". Fu Jing szerint Tibetbe "ömlenek a beruházások és a segélyek", a tibeti gazdaság az elmúlt tíz évben évente átlagosan 13,4 százalékkal nőtt, gyorsabban a nemzetgazdasági átlagnál, és a tibetiek átlagos várható életkora, amely 1959-ben 35 év volt, most 67 év.

A nagykövet szerint Lhasza - Tibet fővárosa - "most lábadozik a zavargások okozta fájdalom után", és május 1-jétől megnyílik a turisták előtt. Fu Jing hozzátette: Kína félúton tart reformjaival, de három évtized alatt legalább 200 millió embert emelt ki a szegénységből és az éhezésből, ami "a valós emberi jogok megalapozása".

A vezető londoni napilap értesülése szerint vasárnap számos Tibet-párti aktivista megpróbálhatja útját állni a fáklyának, sőt megkísérelheti kiragadni azt a futók kezéből.

Az olimpiai láng egyik állomása a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal, ahol Gordon Brown kormányfő fogadja ünnepélyesen a fáklyát. Brown a múlt héten kizárta a pekingi olimpia vagy a megnyitó ceremónia brit bojkottját.

A 2012-ben esedékes következő nyári olimpiai játékokat London rendezi.




Forrás: MTI