Átutalhatók az olimpiai felkészülési pénzek

Bajnai Gordon, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) sportért is felelős vezetője április 4-i hatállyal aláírta azt a rendeletet, mely az állami sportcélú támogatás felhasználásának és elosztásának részletes szabályait határozza meg, s

Az ÖTM tájékoztatójában leszögezi: soha ennyi pénz nem állt a sportágak rendelkezésére a zavartalan ötkarikás felkészülésre. Az eredményes olimpiai felkészülés és kvalifikáció kiemelt támogatása érdekében a kormány több alkalommal, több száz millió forintos összegeket biztosított kiegészítő, plusz forrásként a sportköltségvetéshez. A rendeletnek költségvetési többletkiadást eredményező hatása nincs.

A minisztérium - olvasható a dokumentumban - a 2008. évi szakmai munkájuk támogatására a sportszövetségek részére eddig összesen 1,5 milliárd forintot utalt át. A támogatási rendelet hatályba lépése lehetővé teszi a még hátralévő 893,7 millió átutalását a szövetségeknek, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)részére a 430 millió forintot, illetve a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) részére 70 milliót részvételi költségekre, továbbá a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány számára a 625 millió forint átutalását a Gerevich-ösztöndíjra, amely az olimpiai és paralimpiai kerettag sportolók, továbbá az azok felkészítésében közreműködő sportszakemberek részére nyújtott sportösztöndíj.

Az elmúlt hetekben a MOB többször jelezte, hogy késik az államit támogatások kifizetése és a Gerevich-ösztöndíj átutalása, a téma szerepelt az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága előtt is.
Forrás: MTI