A beszélgetés egy kiemelkedő emlék felidézésével indult ezekből az évekből. Egy
Piramis turné nyíregyházi állomásáról számolt be nekünk. Ez a turné önmagában is emlékezetes marad Hajnal Gábor és még sokan másoknak az emlékezetében, hogy őt idézzem: olyan volt, mint egy tatárjárás.”Amikor megérkeztek a helyszínre kis aggodalommal vették tudomásul, hogy nincs színpad, csak egy kis dobogó. A rendezők azonban megnyugtatták őket, hogy a „kordont megoldották”. Kiderült, hogy több száz kárpátaljai diák nyaralt épp ott, őket ültették az első sorokba be, székeken. Úgy gondolták, majd a gyerekek feltartják a tömeget. Ehhez képest a rajongók már az első szám alatt „feltolták” a színpadra az élő kordont. Hiába állt meg a zenekar, és rendezték vissza a terepet. A következő nóta alatt újra felkerültek a színpadra a gyerekek.

Hajnal Gábor beszámolt arról is, hogy mik első zenei élményei. Ebben nem volt hiány, hiszen apja hangszerboltot vezetett, nagyapjának vendéglője volt, ahol rendszeresen zenélt is a család. Hajnal is elkezdett zenélni tanulni, azonban nem bizonyult elég kitartónak a tangóharmonikához. Tegyük hozzá, az egyik legnehezebb hangszerről van szó, és most itt nem a súlyára gondolok. Az első magnón hallott szám Little Richard nótája volt, és természetesen Hajnal is hallgatott Szabad Európa Rádiót, és így a beatzene hamar a szívébe és a füleibe lopta magát. Ahogy ő is mondta: „nem is érdekelt más csak a zenék és a csajok”.

Úgy hozta a sors, hogy a Liszt Ferenc téren található Könyv Klub vezetője lett. Az összes létező akkori magyar zenészt (Illésék, Tolcsvay, Szigeti, Som Lajos) itt ismerte meg személyesen. Közrejátszott az is, hogy apja hangszerboltja miatt különösen kedvelt személy lehetett a zenészek körében.

Mikor az Egyetemi Színpadhoz került könnyűzenei szerkesztőnek, „felküldte magát” műsort vezetni. Talán kicsit nehéz mai szemmel elképzelni, hogy mit is jelentett ez akkoriban. Manapság a színpadi műsorvezetés, az úgynevezett porondmesteri poszt szinte teljesen eltűnt a koncertek elől. Hajnal ezt azzal magyarázta, hogy show-val kezdenek a zenekarok, nincs szükség a közönség hergelésére. Ezzel szemben akkoriban esetlennek tűnhettek volna a zenészek, ahogy felmentek a színpadra, és készülődtek a koncertre.

Akkor az ember a „színpadon diszkózott”, hangulatba hozta a közönséget. Ismét csak Hajnal szavaival élve: 15-20 perc volt arra, hogy olyan állapotba hozzuk a rockereket, hogy már egymás fejét harapják. Képletesen értve természetesen. Ma a fesztiválokon lenne létjogosultsága egy ilyen színpadi szereplőnek. Régen is volt, nem is volt leállás az átszerelés alatt.

Arra a kérdésre, hogy volt e valaha lámpalázas Hajnal élete első „fellépését” említette. A Harisnyagyár kultúrtermében volt buli, aminő lett a „diszkós”, mert neki volt magnója
Akkor még volt lámpaláza, és nagyon éhes volt. Kért valamit enni a közönségtől, és kapott egy zsemlét valakitől, ettől olyan jó érzése lett, hogy nem izgult annyira. Elárulta még azt is, hogy soha nem találta ki előre, hogy mit is fog mondani. Hiszen amikor az ember odaáll a mikrofonhoz, úgyis muszáj mondani valamit.

Visszatérve a menedzser szóhoz. Ilyen szempontból is más viszonyok uralkodtak régebben.
Egy tévé, egy rádió, két napilap volt, annyira nem kellett tartani a sajtóval a kapcsolatot
Sokkal inkább a bulik számítottak.

A Rocközön műsorvezetője kapva kapott az alkalmon, hogy rákérdezzen, hogy vajon miért van olyan kevés koncert ma Magyarországon? Hajnal Gábornak erre is van magyarázata, több is. Egyrészt nagyobb volt a koncertekre az igény, mivel nem szóltak mindenhonnan, el kellett menni a buliba, hogy hallják őket. Ráadásul olyan rendkívüli népszerűségnek örvendő zenekaroknak nem volt lemezszerződése, mint a Beatrice, vagy a P. Mobil. Másrészt olcsóbbak voltak a belépők. Harmadrészt lényegesen több hely volt, akik jobb helyzetben is voltak, különböző állami támogatásokban részesültek, a zenekaroknak pedig fix, előre megszabott gázsit kellett fizetni. Így lehetett az, hogy akár 300 koncertet is adjon egy zenekar egy évben. És Hajnal ilyenkor ment velük, „szinte együtt élt a zenekarral”.

De nemcsak magyar skalpjai vannak: ő jelentette be a Motorhead, az Iron Maiden és a Uriah Heep zenekarokat is, budapesti koncertjük előtt. Azonban kérdésre válaszolva elárulta: személy szerint a legnagyobb show-nak az Omega Népstadionban tartott 2000 körüli koncertjét tartja.