Tilos nők után fütyülni

Egy angliai építőcég vezetősége megtiltotta a kőműveseknek, hogy azok a nők után fütyüljenek. A bristoli székhelyű George Wimpey nevű vállalat szerint a női nem iránt szimpátia ilyesfajta kinyilvánítása ódivatú és elriasztja az épülő lakóparkokból a kifin

Richard Goad eladási és marketing igazgató körlevélben figyelmeztette a cég hat építési helyszínén dolgozó kőműveseket, hogy ügyeljenek a viselkedésükre.

„A 21. században a füttyögés már idejét múlt dolog. Vásárlóink tudják, mit akarnak, és ma már általánosan elfogadott nézet, hogy a nők nem viselik jól, ha utánuk fütyülnek” – állt a levélben.

Cégvezető szerint a nőkkel érkező barátokat és férjeket is sérti a kőművesek nem kért kitüntető figyelme.

„Mindez feszültséget kelt, és elvonja a figyelmet a lakáskeresésről, amelynek pedig kellemes élménynek kellene lennie” - fejtegette az igazgató, és hozzátette: beszélt néhány munkatárssal, akik elfogadták érvelését, hogy a tisztelettudó magatartás több ügyfelet hoz be az utcáról.

A füttyögőket nem fenyegették meg büntetéssel, mert azt remélik, hogy a kőművesek önként csendben maradnak majd, ha egy-egy csinos hölgyet látnak az építkezésen.
Forrás: netbulvar.hu