Hamis papírokkal próbált pénzt felvenni

Elfogta a rendőrség azt a nőt, aki hamis okmányokkal próbált nagy értékű készpénzt felvenni egy fővárosi pénzintézetben - értesült a HavariaPress. A nyomozóknak a középkorú nő azt állította, hogy három, számára ismeretlen fiatalember vette rá a bűncselekm

A BRFK egyelőre csak az 53 éves asszony ellen indított eljárást, de az általa adott személyleírás alapján keresik az állítólagos megbízókat is. A nő még az elmúlt napok során ment be egy IV. kerületi pénzintézetbe, ahol egy más nevére kiállított személyi igazolvánnyal nagy értékű készpénzt akart felvenni. Amikor a pénztáros átvette az iratokat, feltűnt neki, hogy a feltüntetett cím nem egyezik, ráadásul az igazolvány első lapján lévő fólia félig fel volt válva, ezért azonnal értesítette a rendőrséget. Miután a rendőrök a nevet és címet ellenőrizve megállapították, hogy ehhez a névhez, ezzel a lakcímmel nincs irat kiállítva, a helyszínre siettek és elfogták az asszonyt.

 A nyomozók további kérdéseire a nő elmondta, hogy aznap délelőtt a Westend bevásárlóközpontnál ment oda hozzá három, számára ismeretlen személy, igazolványképet készítettek róla, majd azt egy személyi igazolványba téve átadták át neki, és arra kérték, hogy váltson be nekik készpénzre hét darab kötvényt, majd menjen vissza oda, ahol először találkoztak. Állítása szerint a három, harmincas éveiben járó férfi azt is közölte vele, hogy ha sikerrel jár, cserébe készpénzt adnak. A nő ellen a további eljárást a IV. kerületi kapitányság folytatja le, az állítólagos megbízókat még keresik.
Forrás: HavariaPress