Nincs több gyermek a barlangban

Egy asszony kijött a Penza melletti barlangból két lányával szerdán, az egyik gyerek 15, a másik nem egészen kétéves. Több gyerek már nem maradt a barlangban, ahol még 11 felnőtt tartózkodik.

A Pjotr Kuznyecov nevű férfi alapította szekta 35 tagja novemberben vonult be egy saját kezűleg ásott barlangba, hogy ott várja ki a világvégét, amelyet Kuznyecov májusra helyezett kilátásba. Az utóbbi két hét olvadása és heves esőzései nyomán azonban előbb beázott, majd több helyen beomlott a barlang, s ennek hatására a szektagok többsége elhagyta az üreget.

A szerdai moszkvai lapok már a vájatban készült fotókat is közöltek. Ezeken hihetetlen sár és nagy rendetlenség látható. A fő vájatból jobbra és balra fülkék nyíltak, magasságuk mintegy 2 méter, mélységük 1,5 méter, s a homokból meghagyott pad szolgált bennük ágyként. Az ágyakat, falakat néhol szőnyegek és viaszosvásznak borítják. A hangadók szerint az egyetlen, istennek tetsző szórakozás a sakkozás, ezért egy sakktábla is volt a vájatban.

Kuznyecov, a szekta alapítója nem vonult be a barlangba, így amikor fény derült a történtekre, őt elmegyógyintézetbe vitték, péntek óta azonban megint szabad, mivel az első hét asszony, aki kijött, azt követelte, hogy legyen velük.

Forrás: MTI