Nem veszélyeztetett az erőszakoskodó diáklány

A kaposvári rendőrség vizsgálata szerint nem veszélyeztetett az a 17 éves diáklány, aki a helyi Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskolában durván sértegette tanárait, társait pedig terrorizálta.

A kaposvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője szerdán az MTI-nek elmondta: a lány nem veszélyeztetett, ezért a rendőrség nem indítványozza közigazgatási eljárás kezdeményezését ügyében. A rendőrségen hétfőn hallgatták meg a diáklányt és törvényes képviselőjét, az apját.

Kemény Gábor a sajtóban megjelent hírekre reagálva kijelentette, hogy szerda délig senki nem tett feljelentést a rendőrségen a diáklány viselkedése miatt.

Az iskolában történtekről a Somogyi Hírlap számolt be először. A pedagógusok által kezelhetetlennek mondott diáklány durván sértegette tanárait, egyiküket leköpte, illetve rendszeresen belekötött diáktársaiba. A pedagógusok azt mondták, hogy tehetetlenek, és a szülők együttműködésére nem számíthatnak.

A diáklány ügyében már született egy eltanácsoló fegyelmi határozat, azt azonban a bíróság alaki hibák miatt elutasította. A napokban várhatóan elkészül az újabb fegyelmi határozat. Az MTI úgy tudja, a határozatot a tanuló törvényes képviselője a bíróságon meg kívánja támadni, mivel nem akarja, hogy lánya az őt befogadó kadarkúti iskolába járjon.

Bálintné Rehova Márta igazgatóhelyettes kedden azt közölte, hogy az édesapa kérésre a diáklány a jövőben magántanuló lesz, így nem kell elméleti órákra járnia.

Forrás: MTI