Jessica kórházban

Az nem meglepő, hogy Jessica Simpson végigfeküdje a hétvégét, ám ezúttal kórházban tette. Néhány fan a szívéhez kapott a napokban, amikor meghallották, hogy Jessica Simpson rosszul lett otthonában, ezért kórházba szállították.

A munkakönyve szerint énekesnőként tevékenykedő szépséget magas láz és szédülés kínozta. A szülők bepánikoltak, ezért riasztották a mentőket. Az orvosok megállapították, hogy Jess összeszedett egy kisebb vesefertőzést. Még idejében észrevették, így nem lesznek következményei a betegségnek.

A sztár szóvivője elmondta, hogy már minden a legnagyobb rendben van. Ügyfelét sikeresen talpra állították a gyógyító csodadoktorok, és azóta otthon lábadozik. Az orvosok szerint egy hét alatt kifekszi az egészet, ha követi az utasításaikat. Erről biztos Simpson-papa gondoskodik majd, aki eddig is vasmarokkal fogta lányait.

A szőkeség kedvese, Tony Romo viszont nem tette tiszteletét a kórteremben, hogy támogassa szerelmét. Ugyanis a sztárhátvéd Dallasban maradt, mert a csapatával akadtak kötelezettségei. Oda pedig már nem kísérheti el a focistát, mert Jess fejére vérdíjat tűztek ki a Dallas Cowboys drukkerei. A keménymag ugyanis Jessica-t hibáztatja a cowboyok rossz szezonvégi szerepléséért. Pedig a pletykák szerint már össze is házasodtak, így az átok továbbra is a futball bandán marad.
Forrás: netbulvar.hu