Ez a cikk holnap nem jelenhetne meg

Minden évben eljön, hiába kívánnánk néha, bárcsak ez lenne a szökőnap február 29. helyett. Rettegve lépünk ki a házból, vajon lesz-e záptojás a lábtörlőn, melybe belelépve meghallhatjuk szomszédunk felharsanó ördögi kacaját. Képzeletbeli hősünknek azonban

A nap kellemesen indult. Emberünk a tegnapi reggel hétnek megfelelő hajnali kettőkor felkelt, hogy háromra beérjen a munkahelyére. Hiszen a legújabb szabály szerint öt órával előre állítottuk az órákat, de csak a páros heteken; hogy az így kialakult teljesen logikátlan és idegesítő napirend változatossá tegye napjainkat. És azért pont öt órával, mert az olyan szép szám, például a szúnyognak is öt lába van, miután a hatodikat letéptük róla.

Tehát, emberünk kilépett a kertkapun, és felszállt a négyes metróra. Ugyanis, nem elég, hogy kedvenc járművünk végre elkészült, a főpolgármester úr az építkezés körüli hercehurcák miatti lelkiismeret-furdalása folytán megígérte, hogy engesztelésképp a metró mindenkiért házhoz megy majd, és lőn: a politikusokra oly jellemző szavahihetőség nála sem hibádzott.

Miután leszállt a metróról, és felliftezett a felszínre a vadonatúj üvegfalú felvonók egyikével, amelyben épp Beethoven ötödik szimfóniája szólt, az utcára érve arra lett figyelmes, hogy mindenütt BKV-ellenőrök és mozdonyvezetők állnak, és „Elnézést a sztrájkért” feliratú pólóban ingyen busz- és vonatjegyeket osztogatnak a járókelőknek egy-egy kedves szó kíséretében.

Mikor beért a munkahelyére, az addigihoz képest háromszor akkora íróasztalán egy vaskos boríték fogadta. Kiderült, hogy mindenki fizetésemelést kapott, és nem csak mától, hanem az elmúlt tíz évre visszamenőleg; sőt, a minimálbéreket, a nyugdíjakat és az ösztöndíjakat is kétszeresére emelték. A borítékban a pénz mellett egy kedves levél is lapult a főnöktől: Mostantól csak akkor kell dolgozni, ha a beosztottnak kedve van hozzá; egyéb esetekben internetezhet, nézheti a tévét, vagy kimehet az udvarra papírsárkányt eregetni. Emberünk a második alternatívát választotta. Bekapcsolta a televíziót, amely épp egy parlamenti ülést közvetített. Legnagyobb meglepetésére a padsorokban gyermekének óvodás pajtásait, valamint elefántokat, csimpánzokat és közép-amerikai tapírokat fedezett fel. Aztán eszébe ötlött, hogy többször találkozott már a parlament „óvodaként”, illetve „állatkertként” való említésével, így döbbenete hamar alábbhagyott.

Átváltott egy másik csatornára, ahol épp a leköszönő miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kért elnézést Horváth Ágnestől a tegnapi bakijáért. A volt kormányfő kifejtette, hogy nagyon sajnálja, amiért nem tud tisztán és artikuláltan beszélni; így történhetett meg az, hogy a „hű, de be vagyok rúgva” mondatát az egészségügyi miniszter úgy értette, hogy „Ágnes, ki vagy rúgva”. Gyurcsány annyira szégyelli az esetet, hogy nagy ijedtségében le is mondott, átadva helyét egy hozzá megszólalásig és kvalitásaiban hasonló viaszbábunak, akinek egyetlen hibája, hogy nem tud beszélni, tehát a humoristáknak ezentúl már csak a haj és a szemüveg marad. Ja, országot sem tud igazgatni, de ugyebár így inkább ne is. Horváth asszony tehát marad, ekképpen további remek reformokat ötölhet ki, egyet már sikerült is neki: az orvosi rendelőkben immár kihasználatlanul álló vizitdíj-automatákat át kell alakítani csocsóasztalokká, hogy a betegek kellemesen tölthessék el a várakozási időt. A bedobandó háromszáz forint maradna, ám azért nem egy hatástalan gyógyszer receptjét kapná a delikvens, hanem negyed óra vidámságot.

Hogy jobban teljen az idő a munkahelyen, főszereplőnk ezután a sportcsatornára vált. Épp azt jelentik be, hogy elmarad az olimpia, helyette a már megváltott jegyekkel a tibetiek és a kínai rendőrök aktuális összecsapását lehet megtekinteni, sőt, fogadhatnak is: melyik nap, hányszor és meddig még. Azonban hősünket nem érdeklik az ötkarikás játékok, gyorsan átkapcsol tehát a mesetévére, mert látta az újságban, hogy tíztől a L’ecsót adják. Ám rajzfilm helyett fekete képernyő és egy felirat fogadja: Az Egerek az Egerekkel az Egerek Jogaiért Érdekvédelmi Szervezet betiltatta a mesét arra hivatkozva, hogy az alkotás nem őket, hanem a patkányokat helyezi a középpontba, ami nem helyes, hiszen köztudott, hogy az egerek sokkal jobban főznek, és szebbek is. Az egerek, miután elintézték a L’ecsó sugárzásának betiltását, százával tüntetni kezdtek a Parlament előtt „Egyenlő jogokat a rágcsálóknak” feliratú transzparenseket tartva a levegőben. Kampányarcnak Kóka Jánost választották. A rendőrség persze azonnal reagált a demonstráció hírére: már több mint húszezer egérfogóval és patkányméreggel felfegyverkezett rohamrendőr tartózkodik a helyszínen.

Mivel emberünk már eléggé unja a tüntetéseket, és azt, hogy lassan már egy használt zsebkendőnek is jogai vannak, kikapcsolja a tévét. Nézzük csak, mit lehetne még csinálni munka helyett. A szakadó hóesésen átsejlő napfény nemigen dobja fel: mióta a tudósok bejelentették, hogy a globális felmelegedés miatt immár az évszakok nem egymás után, hanem egyszerre jönnek, semmin sem csodálkozik. Tegnap például párhuzamosan szakadt a hó és az eső, sütött a nap, fújt és nem fújt a szél, délelőtt a madarak elköltöztek, este meg visszajöttek, a fák levéllehullajtása dettó.

Jól esne egy kávé - jut eszébe, ezért a büfé felé veszi az irányt. A tárcájában hemzsegnek a papírpénzek - most váltotta vissza az összes euróját; mióta az EU-ban elunták a várakozást, és úgy döntöttek, hogy inkább mindegyik tagállamban elfogadják a forintot, úgy gondolta, felesleges kétféle valutát tartania magánál. Jóleső érzéssel hörpölt bele jól megérdemelt koffeindús italába, ám arcára undor ült, miután megízlelte: kávéja nyomokban tehénlepényt tartalmazott. Mióta János gazda felvásárolta a kolumbiai kávéültetvényeket, és egy helyen tárolta a trágyát és a kávébabot, ilyesmi gyakran megesett. Még mindig jobb, mint a mogyoró a sima tejcsokiban - gondolta emberünk, és fanyalogva kiitta a csészéjét.

Eljött a délután négy - elnézést, a délelőtt tizenegy; átállítás ugyebár - óra, vége a munkaidőnek. Hősünk hazafelé vette az irányt, és azon gondolkozott, miféle aberrált dolog történhetne még vele, amit később egy még annál is aberráltabb újságíró papírra vethet. Miután nem jutott eszébe semmi, úgy döntött, aludni tér, kétségek közt hagyva az olvasót: vajon mindez valóban megesett-e vele a mai nap folyamán, avagy egyszerűen csupán április elseje van. Mivel egy normális napon egy ilyen idióta cikk nem jelenhetne meg, csak a második megoldás lehet a jó. És tényleg.