Erőszakos cselekmények általános iskolákban

Főként a bevándorlók által lakott, "problémás" negyedekben szaporodtak meg az általános iskolai erőszakos cselekmények a német fővárosban. Hétfői értesülések szerint különösen a török illetve arab lakossággal rendelkező kerületekben fordult elő többször,

Nem is olyan rég még csak az rázta meg a német fővárost, hogy a berlini középiskolákban növekedett az erőszak, a mostani statisztika ugyanakkor már azt tükrözi, hogy hasonló tendencia figyelhető meg az alacsonyabb osztályokban is.

Miközben a 2005/2006-os tanévben a berlini iskolákban alig 40 ilyen jellegű cselekmény történt, a legutóbbi iskolai évben ezek száma már 165-re emelkedett, s az elmúlt hónapokban újabb és újabb tanárbántalmazások történtek.

Az egyik legfelháborítóbbnak mondott eset egy charlottenburgi iskolában történt, ahol egy mindössze 9 esztendős török származású, harmadik osztályos diák először sértegette tanárait és diáktársait, majd három tanárát kezdte el rugdosni. Az incidensre - mint kitudódott - néhány héttel ezelőtt került sor, a vizsgálat még jelenleg is tart, s a diák egyelőre az iskolában maradt.

Az illetékes hatóságok tanácstalanul állnak a jelenség előtt. A berlini szenátus felelős képviselői elsősorban a külföldiek beilleszkedési nehézségeiről beszélnek. Ugyanakkor az erőszakos cselekmények megszaporodását sajátos módon azzal is magyarázzák, hogy megváltozott az iskolai igazgatóságok magatartása az ilyen incidensekre vonatkozó jelentéstétellel kapcsolatban. Korábban ugyanis azok beismerése szinte tabunak számított, ma azonban már jóval nagyobb a nyitottság az erőszak témáját illetően.

Több szenátusi képviselő elsősorban a szülők felelősségét hangsúlyozta, utalva arra, hogy igencsak fiatalkorú, alig tizenéves "tettesekről" van szó. Mások az iskolák, a fiatalkorúakkal foglalkozó hivatalok, valamint a rendőrség és természetesen a szülők erőteljesebb összefogását sürgették. Mindenesetre a rendőrség bevonását egyre többen követelték, felvetve azt is, hogy a nagyobb elrettentés érdekében a rendőrség egy-egy kijelölt képviselője közvetítsen az adott iskola, illetve a problémás diák szülei között.

Természetesen elhangzott az is, hogy jóval nagyobb súlyt kell helyezni a megelőzésre is, ennek keretében pedig megfelelő szociálpszichológiai, illetve viselkedési programok alkalmazására.
Mindez egyelőre csak a kezdet, de a hatóságok körében erősödik a felismerés: az iskolai erőszak terjedésének megakadályozása ás a tanárok védelme érdekében sürgősen lépni kell.

Forrás: MTI