Egy nap Tibet a Dunán

A világ tetején címmel egész csütörtöki napját Tibetnek szenteli a Duna Televízió: magazinműsorok, stúdióbeszélgetések, dokumentum- és játékfilmek foglalkoznak "a birodalommal,. ahol a lélek a béke és a megvilágosodás ösvényére lép"- tájékoztatta a társas

A vidék őstörténetét és jelenét bemutató műsorok mellett műsorra tűzik a Duna Televízió munkatársai által négy éve készített, Ki népei vagyunk? című ismeretterjesztő filmet, amely a magyar nemzet eredetét közel két évszázaddal ezelőtt kutató Kőrösi Csoma Sándor nyomába ered.

A Tibet, a száműzött ország című, tavaly forgatott dokumentumfilm a kínai megszállás elől Észak-Indiába menekült mintegy 80 ezer tibeti történetét mutatja be. A Dharamszálában letelepült közösség célja, a tibeti kultúra és önazonosság megőrzése.

A Tibet-nap kapcsán tűzi műsorára a műholdas közszolgálati csatorna Szemző Tibor: Az élet vendége - Csoma legendárium című játékfilmjét, valamint Eric Valli César-díjas alkotását, a Himalája - az élet sója című munkát.

Forrás: MTI