Olcsóbb távhő?

Az Országbíró Zoltán (fidesz) által támogatott civilkezdeményezés távhő árcsökkentést hozott Mosonmagyaróváron! A fővárosi Lakástulajdonosok Országos Érdekvédelmi Szervezete és a helyi Városközpontért Egyesület rámutatott hol a szolgáltatásban a hiba!

Mára szinte történelem az a civilkurázsi, ami a valódi érdekvédelmi szervezetek munkáját és eredményeit jelenti Magyarországon.

A civil fellépésnek azonban bármely városvezetés mellett eredményeket kell elérnie!

A civilek kezdeményezéseit több ismert fogyasztóvédelemmel foglalkozó személyiség felkarolta, a parlamentig hangzóan támogatta.

Az új fogyasztóvédelmi törvény tervezete során Országbíró Zoltán (FIDESZ) a politikai lobbi eszközrendszerével irányítja a figyelmet a feledésbe merült ombudsmanni ajánlásokra, azok időszerűségére.

A múlt heti Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Eseti Bizottsága kerekasztalon Alexa György és Országbíró Zoltán, Wittich Tamás fejtették ki álláspontjukat a sajtó képviselői előtt.

Az energiahatékonyság mára minden településen központi kérdéssé vált, a hiteles és korrekt távhő és más közmű szolgáltatói magatartás pedig elemi követelmény-fogalmazta meg Országbíró Zoltán.

A LÖFP Program (igazi civil program a fogyasztóvédelemben)részleteiről e héten a szaktárca képviselője és a politikai lobbi Országbíró Zoltán vezetésével egyeztett.

Mosonmagyaróváron példát adott az országnak, a város felelős önkormányzati képviselői dr.Árvai István (FIDESZ) Muráncsik László közreműkődésével elérték, hogy komoly szervezeti megtakarítások alakuljanak ki a helyi távhőszolgáltatónál.

Felismerte továbbá az önkormányzat, hogy módja és lehetősége van némi távhő díjkorrekcióra, amelyet azonnal érvényesített.

A Mosonmagyarováron érvényesített civil célok, mindenhol a vidéki városokban felülvizsgálandók - eredményük a lakosság zsebét kíméli.

Eljött az idő, hogy az önkormányzatok, és a főváros rendeleteikben alkalmazzák az ombudsmanni hivatal ajánlásait!

A fogyasztóvédelmi törvény sem maradhat le a valódi civilkurázsitól, annak támogatása elengedhetetlen.
Forrás: MTI-OS