Navracsics: az MSZP és SZDSZ nem tehet mást, mint leváltja Gyurcsányt

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a jelenlegi helyzetben mind az MSZP, mind az SZDSZ veszít; a politikus a Hír Tv Rájátszás című műsorában hétfő este azt mondta, az egyetlen "pozitív végösszegű játszma" ma az MSZP és az SZDSZ számára Gyur

A jelenlegi helyzetben az SZDSZ veszít, ha mégis bennmarad a koalícióban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, és az MSZP is veszít, ha az SZDSZ kilép a kormányzásból, mert a kisebbségi kormányzás rizikós vállalkozás - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

Véleménye szerint azzal, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette, leváltja az egészségügyi minisztert, "hazardőr játékot játszott", amely az SZDSZ-nek "zéró végösszegű játszmát eredményezett", azért, mert vagy engedik Horváth Ágnes tárcavezetőt leváltani bármilyen engedményért cserébe, vagy kilépnek a koalícióból, azzal pedig a szocialisták veszítenek - mutatott rá.

Úgy fogalmazott, "egyetlen pozitív végösszegű játszma van ma az MSZP és az SZDSZ számára: Gyurcsány Ferenc lecserélése, és egy új miniszterelnökkel a koalíció folytatása".
Forrás: MTI