Megválasztották az ORTT elnökét és tagjait

Az Országgyűlés hétfői ülésén megválasztotta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökét és tagjait; a képviselők elutasították annak a törvényjavaslatnak a tárgysorozatba vételét, amelyben a Fidesz-KDNP javaslatot tett a nemzeti kockázatközöss

Az Országgyűlés 199 igen, 5 nem szavazattal és 126 tartózkodással Majtényi Lászlót az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének választotta. Igennel az MSZP-, az SZDSZ- és az MDF-frakció, valamint Gyenesei István független képviselő szavazott, míg a Fidesz-KDNP-frakció és Tóth András független képviselő tartózkodott; a nem gombot négy fideszes és egy MSZP-s képviselő nyomta meg. Az ORTT elnöki posztjára Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közösen javasolta Majtényi László korábbi adatvédelmi biztost.

A testület tagjainak Ladvánszky Györgyöt (MSZP) 330 igen, egy nem szavazattal és három tartózkodással, Szalai Annamáriát (Fidesz) 274 igen, 7 nem és 34 tartózkodás mellett, Tímár Jánost (SZDSZ) 332 igennel, egy ellenszavazattal és két tartózkodás mellett, Tirts Tamást (KDNP) 326 igen, két nem és négy tartózkodással, valamint Wéber Jánost (MDF) 332 igennel, két ellenszavazattal és két tartózkodással egyszerű többséggel választotta meg a Ház.

A korábbi testület tagjainak mandátuma március 29-én járt le.
Majtényi László az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának hétfői ülésén úgy nyilatkozott: minden erejével azon lesz, hogy az ORTT-t a pártpolitikától távol tartsa és a közpolitikához közel vigye.
A Ház 145 igen, 185 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett utasította el Orbán Viktor, Semjén Zsolt és társaik törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét; a képviselők az egybiztosítós, nemzeti kockázatközösségen alapuló szolidaritás-elvű egészségbiztosítás visszaállítása érdekében szükséges törvénymódosításokra tettek javaslatot.

A benyújtók nevében Mikola István (Fidesz) azt hangsúlyozta, hogy az emberek - a kormány szándékaival ellentétesen - teljesen más egészségügyi rendszert akarnak, s e szándékukat a közelmúltban lezajlott népszavazáson ki is fejezték. Közölte: az egészségügyet meg kell újítani, ám úgy, hogy az ne káoszt okozzon. Hangsúlyozta: az államnak több felelősséget kell vállalnia, mint amit a mostani hatályos törvény tartalmaz, és több pénzt kell adnia az egészségügynek.

Felszólalásában Puskás Tivadar (KDNP) azt hangsúlyozta, hogy a frakciószövetség által benyújtott javaslat célja a kármentés.

Kökény Mihály (MSZP) azt emelte ki, hogy a javaslat indoklása - mivel az feltételezésekre alapul - téves, ezért nem támogatják a tárgysorozatba vételt.

Csáky András (MDF) szerint a pénztártörvény rossz kompromisszum, ezért a most hatályos törvény nem vállalható. Úgy vélte, a Fidesz-KDNP benyújtott javaslata jó alap ahhoz, hogy egy új megoldásról vita kezdődjék. Közölte: az MDF támogatja javaslat tárgysorozatba vételét.

Béki Gabriella (SZDSZ) közölte: mivel a most hatályos törvény szerint megmarad a nemzeti kockázatközösség, a benyújtott javaslat kiinduló pontja téves. Ezért a visszavonás nem jó megoldás, így a javaslatot az SZDSZ nem támogatja.

Az elhangzottakra válaszolva Mikola István azt mondta: javaslatuk kompromisszumkeresésről, és nem erőfitogtatásról szól.

Az Országgyűlés 187 igen, 152 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el az ORTT 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslatot.
A Ház 198 igen szavazattal, 138 ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslatot.

Forrás: MTI