Kaposvári gyerekgyilkos

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta kisgyerekét Kaposvárott - értesült a HavariaPress. Az agresszív ember az eddigi adatok szerint a múlt kedden verte meg három éves kisfiát olyan súlyosan, hogy az ne

Tette után a 36 éves gyanúsított elmenekült, és több napon keresztül rejtőzködött a megyeszékhely környéki szőlőhegyeken. A nyomozók pénteken délután akadtak a nyomára, de még akkor sem volt könnyű elfogni: az egyenruhások láttán menekülni próbált, majd szembeszállt velük.

Helyi hírforrások szerint egyébként a férfi azért haragudott a kisfiúra, mert azt gyanította, hogy nem ő az apja - a gyerek általa számított fogantatási időpontjában ugyanis börtönben ült, méghozzá egy másik gyereke súlyos bántalmazásáért.
Forrás: Havariapress