Egy diáklány a Dior új arca

A Dior egyik új arca Elvira Hiszajeva 17 éves baskíriai egyetemista lány, aki elsősorban a világhírű divatház kiegészítőt mutatja majd be. Pár éve Elvirának még nem sikerült bejutnia a köztársasági szépségverseny döntőjébe, s akkor az egyik szervező azzal

Nemsokára valóban leszerződtette egy ügynökség, 15 évesen elindult Tokióba dolgozni, onnan meghódította Európát, a legutóbbi párizsi divathéten pedig szerződést kötött vele a Dior-divatház.
Elvira 179 centiméter magas, súlya 49 kilogramm, mell- és csípőbősége 87, derékbősége 58 centiméter, szeme barna, haja gesztenyeszínű.

Hamarosan kezdődik a fotózás a Dior számára, csak Elvira előbb leteszi a vizsgáit az ufai közgazdasági egyetemen. Úgy gondolja ugyanis, hogy legfeljebb 25 éves koráig lesz majd modell, és már közben beiratkozik a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Főiskolájára (MGIMO), ugyanis közgazdász akar lenni.

Addig is Párizsban bérel lakást, és a világ minden pontján dolgozik.
Forrás: MTI