Egyeztetni kell és nem fenyegetni

Horn Gábor (SZDSZ) szerint a koalícióban egyeztetni kell és nem fenyegetni; a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár pénteken, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Mesterházy Attila szocialista politikus nyilatkozatára reagált.

Az MSZP harmadik hullám platformjának vezetője szerdán beszélt arról, hogy szerinte újra kell tárgyalni a koalíciós szerződést, ezért felkérték Gyurcsány Ferenc pártelnököt, hogy az SZDSZ tisztújítása után haladéktalanul kezdeményezze ezt.

Horn Gábor úgy fogalmazott: nem időszerű a felvetés. "Nem itt tartunk, hanem ott tartunk, hogy meg kell nézni, hogyan tovább" - fűzte hozzá.

A politikus értetlenül fogadta, hogy Mesterházy Attila szerint az SZDSZ zsarolja az MSZP-t.
A koalíció nem zsarolások folyamata, hanem egy együttműködés, ami arról szól, hogy mi is nagyon sokat engedünk a magunk részéről a liberális elvekből és a másik oldalon is engednek - vélekedett.
Horn Gábor azt mondta, a népszavazás egyfajta véleménynyilvánítás is volt a kormányról, benne mind a két koalíciós partnerről, és úgy tűnik, az MSZP számára ez nehézséget jelent.

Számunkra ilyen értelembe nem jelent nehézséget, mert úgy gondoljuk a reformokat folytatni kell, de szívesen tárgyalunk arról, hogyan másképp, mert értjük a problémát - hangoztatta.

Az SZDSZ ügyvivője kérdésre válaszolva arról is beszélt, látja, hogy nincs elég hitelük, nemcsak az MSZP-nek, hanem az SZDSZ-nek sem, és nemcsak a kormányfőnek, hanem a kormány tagjainak sem.

A politikus szerint ezt vissza kell szerezni. "Ennek nem az az útja, hogy visszafordulunk, hanem az, hogy végigmegyünk ezen a kínkeserves úton, akár még egy népszavazáson keresztül is" - jelentette ki.
Forrás: MTI