100 éves a klub

Jubileumi rendezvénysorozattal ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját a Szentlőrinci Atlétikai Club (SZAC), amely leginkább a kitűnő labdarúgó, Deák Ferenc révén vált ismertté. Erről Pintér Béla klubelnök beszélt pénteken, sajtótájékoztatón.

A 2005-ben, 1908 SZAC KSE néven újjáalakult egyesület vezetői április 6-án 12 csapatos öregfiúk focitornát rendeznek a Lőrinci Sportcsarnokban, illetve egy hónapon belül márvány emlékoszlop felállítását tervezik a Gergely utcai pályán. A létesítményt 30 évre bérbe kívánják venni az önkormányzattól és egy utánpótláscentrumot terveznek kialakítani benne.

Ebben a törekvésükben a Budapesti Labdarúgó Szövetség és a sport-szakállamtitkárság is támogatja őket. A legkiemelkedőbb eseménynek egy emléktorna ígérkezik, amelyen az a négy csapat - SZAC, FTC, Újpest, Siófok - vesz részt, amelyben Deák Bamba játszott.

A pénteki eseményen részt vett Deák Bamba özvegye, aki egy emlékplakettet vehetett át.
A helyi vállalkozók által alapított SZAC 1944-ben került fel az élvonalba, ahol 1945-46-ban nyolcadik lett, Deák Bamba pedig világcsúcsként számon tartott 66 találattal szerzett gólkirályi címet.

Forrás: MTI