Tehetségkutató kamaszoknak

Sport, művészet és tudomány kategóriában hirdetett tehetségkutató versenyt egy szoftvercég 13-17 éves diákoknak. A részvétel kritériuma a megadott életkor mellett az adott területen elért kiemelkedő eredmény, valamint az, hogy a jelentkezőnek világos elké

Ugyanis ezek megvalósításában nyújt 500 ezer forintos támogatást a cég - jelentette be Füzes Péter, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A pályázatok május 30-ig tölthetők fel a www.oracle.hu/15ev című honlapra. A weboldalon található űrlapot értelemszerűen kell kitölteni, személyes adatok, eddigi eredmények és további célok ismertetése szükséges. A pályaműveket az Oracle menedzsmentjéből, néhány kiemelt ügyfelének és partnercégének vezetőjéből, illetve a három terület egy-egy független szakértőjéből álló zsűri bírálja el. Az értékelésnél figyelembe veszik a pályázó eddigi eredményeit, célkitűzésének kidolgozottságát és realitását, valamint az írásos pályázat színvonalát.

Az egyes kategóriák győztesei a pályázatban megfogalmazott cél eléréséhez szükséges eszköz, tanfolyam vagy képzés támogatását nyerhetik el kategóriánként 500 ezer forint értékben.

Réz András, esztéta, a zsűri egyik tagja úgy véli, ez a pályázat jó példa arra, hogy léteznek olyan ifjú tehetségek, akiket nem a média választott ki, nevük ismeretlen a nyilvánosság számára, de már értek el eredményeket és képesek megküzdeni saját céljaikért. Kiemelte az első pályázót, akire a Oracle honlapján szavazni is lehet, mint ahogy később a többi pályázóra is. A zsűri az elbíráláskor azt is figyelembe veszi, hogy a fiatalok milyen voksokat kaptak a weboldalon.
Forrás: MTI