Monodráma Fesztivál Egerben

Nemzetközi Monodráma Fesztivál kezdődött csütörtökön az egri Gárdonyi Géza Színházban a helyi tavaszi fesztivál keretében; az öt előadásnapon 16 társulat 18 művészének egy-egy produkcióját láthatja a közönség, valamint 6 ismert dalszerző-előadó is bemutat

A szervezők tájékoztatása szerint a seregszemlén egy romániai, valamint egy-egy cseh, lengyel és szlovák előadást is megtekinthet a publikum. A műsor igen feszített, hiszen délelőtt 11 órától csaknem éjfélig folyamatos programot kínálnak a szervezők a közönségnek.

Pécsi Ildikó például saját ihletésű, Bőröndök és benne az életem című monodrámájával áll színpadra. Pogány Judit Vajda István darabját, az utolsó végrehajtott magyarországi halálbüntetésről szóló, Pedig jó anya voltam című művet adja elő. Saárossy Kinga a Domján Edit történetét feldolgozó, Egyedül című monodrámával - Kaló Flórián és Aldobolyi Nagy György alkotásával - mutatkozik be.

A külföldi produkciók között a csehországi Cheb, a lengyelországi Lódz és a szlovákiai Léva teátrumának produkciója mellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Júlia című előadását láthatják a nézők.

Igazi különlegességnek számítanak a dalszerzői előadóestek, melyek sorában Mándoki Ferenccel, Másik Jánossal, Hobóval, a Lovas András-Leskovics Gábor duóval, valamint a Quimbyből ismert Kiss Tiborral találkozhat a publikum Egerben.
Forrás: MTI