Késik az elektronikus útdíjszedésről szóló tender

Továbbra is csúszik az elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítésére vonatkozó tender kiírása, így elképzelhető, hogy nem sikerül idehaza 2009 elejétől bevezetni az új útdíjfizetési módszert - írta a csütörtöki Népszava.

Ez azért okozhat gondot, mert az Európai Unió előírása szerint a jövő év elejétől valamennyi tagországban alkalmazni kell a használatarányos díjszedést a 3,5 tonna súly feletti teherkocsik esetében, legalább az autópályákon.

Szakértők szerint a gazdasági tárcának azért kellene mihamarabb meghirdetni az újabb versenytárgyalást, mert a nyertes kiválasztásához szükséges közbeszerzési eljárás lefolytatása akár fél évig is elhúzódhat. Emellett elegendő időt kellene hagyni a győztesnek a díjszedő rendszer telepítésére, beüzemelésére, illetve kipróbálására is. Így, ha már holnap megjelenne a pályázat, akkor is megtörténhetne, hogy a minisztérium kifut az időből, és nem sikerül a jövő év elején elindítani az új díjbeszedési rendszert.

A személyautósoknak az uniós ajánlás szerint csak 2012-től kell majd kilométer-arányos tarifát fizetni.

Forrás: MTI