Hiller kiáll a pedagógusok mellett

A magyar pedagógusok melletti kiállását hangsúlyozta az elmúlt napok tanárokat ért incidensekkel kapcsolatban Hiller István csütörtökön Budapesten. A miniszter kész a közoktatási törvény módosítására, amennyiben megalapozott szakmai vélemények ezt indokol

"Én kiállok a magyar pedagógusok mellett, (...) hogy magas színvonalon és zavartalanul tudják folytatni munkájukat " - mondta a szaktárca vezetője újságíróknak.

Közölte: a megfelelő feltételek biztosításáért szakértői bizottságot hozott létre, amelynek tagjai között neves társadalomtudósok, biztonsági szakemberek, szakszervezeti képviselők, pszichológus szakemberek egyaránt megtalálhatók.

A testület hétfőn tartja első ülését, szakmai munkája várhatóan egy-másfél hónapig tart majd. Utána, ha szükséges és ezt javasolják, a miniszter kész a közoktatási törvény módosítására.

Hiller István elmondta, azt kérte, hogy minden - így törvénykezési és pszichológiai - szempontból is tekintsék át a helyzetet, hogy adott esetben a júniusban záruló törvénykezési időszakban foglalkozni lehessen ezzel a kérdéssel.

Hozzátette: ebben a kérdésben elhatározott, de nem hirtelen politikai, hanem megalapozott szakmai véleményen, és konszenzuson alapuló döntésre van szükség.

Visszautasította azt a felvetést, hogy a tárca korábbi intézkedéseivel csorbította volna a pedagógusok jogait. Leszögezte: a pedagógusok magas színvonalú és zavartalan munkavégzését mindenképpen biztosítani kívánja.
Forrás: MTI