Állami pénzből támogatnak egy magángyüjteményt

Nyílt levélben tiltakozik a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének Magyar Tagozata az ellen, hogy a kulturális minisztérium évi több tízmillió forintot juttat a Kovács Gábor Művészeti Alapítványnak a Kortárs Művészeti Gyűjtemény létrehozására. Állásfoglalá

A dokumentumot a tagozat elnöke, Bán András csütörtökön juttatta el az MTI-hez.

"A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének Magyar Tagozata tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium kortárs művészeti gyűjtemény létrehozására három évig, évente maximum ötvenmillió forinttal egy magánalapítványt támogat" - olvasható a nyílt levélben.
Az állásfoglalás szerint a kulturális tárca elsődleges kötelessége a rábízott közpénzből a közgyűjtemények támogatása, nem pedig ezek teljes ellehetetlenítése.

"Különösen elképesztőnek tartjuk, hogy az OKM 50 millió forinttal támogat egy magánalapítványi gyűjteményt, miközben évente mindössze 27 millió forintot fordít az összes hazai közgyűjtemény kortárs művészeti vásárlására" - írja a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének Magyar Tagozata levelében.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az állam a művészetet és műgyűjtést közvetett úton, több csatornán is támogathatja, adókedvezmény, járulék, illeték-elengedés, amortizáció formájában, anyagilag is hozzájárulhat cégek és magánemberek műtárgyvásárlásaihoz, ha azok közgyűjtemény részére adományozzák az alkotásokat, de közpénzt magánértékek felhalmozásához nem adhat.

"Egy nem közgyűjteményi státuszú magánalapítvány gyűjteménye magángyűjteménynek számít, amely kincsképző erejénél fogva a tulajdonos vagyonát növeli. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy az állam művészet támogatás címén közpénzből támogassa egy magánszemély vagy magánalapítvány vagyonát gyarapító műgyűjtemény felhalmozását" - hangsúlyozzák a nyílt levélben.

A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének Magyar Tagozata úgy véli: az üzleti világ szereplőinek kultúrpolitikai szereplőkké avatása hosszú távon a kulturális és az üzleti világ szereplőinek megosztásához, nem pedig konstruktív együttműködésükhöz vezet.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter március 11-én írt alá három évre szóló megállapodást Fertőszögi Péterrel, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnökével, amelynek értelmében a Kortárs Művészeti Gyűjtemény létrehozásáért az Oktatási és Kulturális Minisztérium az üzleti szférából érkező minden két forintot egy forinttal egészít ki, maximálisan évi 50 millió forint értékben.
Forrás: MTI