Epekő ellen magnéziumot

Aki sok magnéziumot tartalmazó étrenden él, annak ritkábban kell epekő miatt kivenni az epehólyagját. Számítások szerint az Egyesült Államokban ez évente csaknem egymillióval kevesebb hasműtétet jelentene - írják amerikai kutatók a gyomor-bélbetegségekkel

Chung-Jyl Tsai és munkatársai 42 705 férfi vizsgálata alapján kapták ezt az eredményt. A kutatók mintegy 13 éven keresztül foglalkoztak ezeknek az uraknak az egészségével és esetleges betegségeivel. Ennek a munkának volt része az is, hogy kétévenként kérdőívek útján tudakolták meg a résztvevőktől, volt-e valami új betegségük, kellett-e őket esetleg operálni.

Az Egyesült Államokban a statisztikák szerint mintegy 20 millió felnőtt hordoz köveket az epehólyagjában és ezek közül sokuknak van szüksége görcsrohamok, sárgaság megjelenése miatt műtétre. Ráadásul sok szakember szerint a köveknek a rosszindulatú daganatok kialakulásában is szerepe lehet.

Tsai és munkacsoportja a kérdőívekre kapott válaszok alapján kiszámolta, hogy a vizsgálat résztvevői természetes úton, étkezéssel, vagy táplálékkiegészítők formájában mennyi magnéziumot fogyasztottak. Ennek az a jelentősége, hogy az ételek nagyipari földolgozása útján az élelmiszerek magnéziumtartalma napjainkban általában csökken.

Az adatok egyértelműen igazolták, hogy a legtöbb magnéziumot fogyasztó amerikai férfiak között 28 százalékkal ritkább volt az epeköves panasz, a műtét, mint a magnéziumszegény étrenden élők között. Ez az eredmény már úgy jelent meg, hogy az egyéb esetleges tényezőket, például az életkort külön is figyelembe vették.

A magnézium védőhatása még kifejezettebbnek bizonyult, ha csak az étrendben lévő magnéziumot vették figyelembe, tehát a zöld növények, gyümölcsök, magvak, tejtermékek magnéziumtartalmát nézték és nem számolták bele azt, ha valaki ilyen jellegű táplálékkiegészítőket is szedett.

A tanulmányhoz kapcsolt szerkesztőségi közleményben Cynthia W. Ko összefoglalásul azt írta: "Ez a vizsgálat is bizonyítja, hogy az egészséges étrend - mind több növényi eredetű ennivalóval, rosttal és komplex szénhidrátokkal - növeli a szervezet magnéziumbevitelét és ezzel ritkább lesz az epekövek kifejlődése, kevesebb alkalommal lesz szükség az epekövek eltávolítására".

Forrás: MTI