A kormány költsön a panelprogramra!

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne költsön 175 millió forintot az Új Magyarország lakásfelújítási program kommunikációjára, hiszen ebből a pénzből ezer lakás felújítását lehetne elkezdeni - közölte László Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési

A közbeszerzési értesítő március 12-i számában jelent meg, hogy a kormány gyorsított tárgyalásos eljárásban 175 millió forintot szán az Új Magyarország lakásfelújítási program kommunikációjára - mondta sajtótájékoztatóján a fideszes politikus.

László Tamás az MTI kérdésére kijelentette: ugyan a gyorsított közbeszerzési eljáráson március 25-én részlegesen eredményt is hirdettek, de a Fidesz szerint még mindig nem késő visszavonni a pályázatot.

"A kormány kormányozzon, kezdjen párbeszédet a lakótelepeken élőkkel és ne propagandára fordítson 175 millió forintot" - mondta a politikus, aki szerint a tájékoztató munkát a kormányhivataloknak, a minisztériumoknak, háttérszerveknek kell elvégezniük, és nem külső cégnek. Szerinte az érintett lakásszövetkezeteknek és társasházaknak kellene leveleket írni, célzottan tájékoztatást adni nekik a program lehetőségeiről, és nem külön 175 millió forintot propagandára kiadni.

Ennyi pénzből csaknem ezer lakás felújítását lehetne elkezdeni, hiszen ma körülbelül 200 ezer forintos állami támogatásra számítanak a lakástulajdonosok - tette hozzá.

Mint mondta, egyszerűbb lett volna, ha az építész- és mérnöki kamarának adnak megbízást e pénz töredékéért, hogy elemezzék az eddigi panelprogramot és tegyenek javaslatot a folytatásra, azonban szerinte a kormány ezt nem merte megtenni, mert félt a szakma lesújtó véleményétől.
Az ellenzéki képviselő emlékeztetett arra, hogy a panelprogramot egy évre, 2007-ben felfüggesztették, és ugyan a kormány 2008-as költségvetésben 10 milliárd forintot szánt a folytatásra, azonban az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szerint ennek kétharmadát már előre elköltötték a 2006-os pályázatok finanszírozására.
Vagyis - tette hozzá - az új, 2008-as pályázatokra csak 2,5 milliárd forint jut.
Forrás: MTI