Turi-Kovács a költségvetés tartalékairól beszélt

A költségvetés tartalékaiból lehetne biztosítani a vizitdíj miatt kieső jövedelmeket, s ebben számítanak az MSZP-frakció felelősséget érző tagjaira - mondta Turi-Kovács Béla kisgazda politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A források rendelkezésre állnak, a kormányzati szándék azonban nincs meg, hiszen a kormányt csak a pénzbevétel és a profit érdekli - hangsúlyozta Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetség elnöke.

Hangsúlyozta, hogy a kieső vizitdíjbevételek kompenzálásán kívül a 2003 óta változatlan praxisdíjak mintegy 25 százalékos felemelésére is szükség van.

A politikus rámutatott arra, hogy jelenleg már háromszáz háziorvosi állás betöltetlen az ország legszegényebb régióiban, s több helyen nincs kinek átadni a forráshiányos praxisokat.

A kisgazdák arra kérik a szocialista frakció azon tagjait, akik látják a kialakult helyzetet, lépjenek elő, s szorgalmazzák a gondok megoldását, amiben az ellenzék támogatására is számíthatnak Turi-Kovács Béla szerint.

Forrás: MTI