Több születés, kevesebb halál

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2008 januárjában több gyermek született és kevesebb lakos hunyt el, mint az előző év azonos időszakában. A KSH keddi tájékoztatása szerint így a születésszám 2,2 százalékkal emelkedett, a halál

Az év első hónapjában 8.512 gyermek született és 11.825 lakos hunyt el - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben.

A felmérés szerint ezer lakosra tíz élveszületés és 13,9 halálozás jutott, az előbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi pedig 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése következtében a természetes fogyás mértéke a 2007 januári 4,3 ezrelékről 3,9 ezrelékre csökkent - közölte a KSH. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 2.000 fővel csökkent a nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege miatt. A népesség becsült lélekszáma ez év januárjának végén 10 millió 43 ezer volt.

Mint a statisztikai hivatal írta, a házasságkötések száma továbbra is csökkenő irányt mutat: 2008 januárjában 1.031 házasságot kötöttek, ez 86-tal, azaz 7,7 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötési arányszám 1,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől.

Forrás: MTI