Ajándék defibrillátorok mentőautókba

Ötmillió forint összértékű műszerrel gazdagodott az Országos Mentőszolgálat Baranyában: a Castrol támogatásával vett tizenegy defibrillátort Varsányi Gyula, az olajipari vállalat magyarországi igazgatója kedden, Pécsett adta át Buda Péternek, az OMSZ dél-

"A cég segítségével szerdától minden autónkban lesz egy ilyen, szívritmuszavar kezelésére szolgáló, félautomata készülék. Alkalmazásuk révén a jövőben sok ember élete megmenthető lesz - mondta Buda Péter az átadási ünnepségen.

Hozzátette: eddig csak a rohamkocsikban és néhány másik járműben volt defibrillátor. Tudomása szerint Veszprém után Baranya az ország második megyéje, ahol ez az eszköz most már minden mentőautóban rendelkezésre áll.

Varsányi Gyula elmondta, hogy a Castrol tavaly kereste meg támogatási szándékával a mentőszolgálat Szolgálat az Életért alapítványát - azután, hogy a cég úgy döntött, ezt az ötmillió forintot 2007-ben nem partnereinek évvégi megajándékozására, hanem jótékony célra fordítja.

Forrás: MTI