Világháborús vetélkedő

Internetes vetélkedőt hirdet a hódmezővásárhelyi Emlékpont-múzeum a második világháborúról; a verseny célja, hogy a diákok minél jobban megismerhessék az egykori eseményeket, találkozzanak a szemtanúkkal, feldolgozzák az általuk elmondottakat - közölte Me

Az általános és középiskolás diákok számára kiírt verseny első két fordulója tesztfeladatokból, a harmadik forduló pedig egy esszéből áll. A kérdések a közgyűjtemény honlapján (www.emlekpont.hu) olvashatók, a válaszokat, valamint az esszét az emlekpont@emlekpont.hu e-mail címre várják a szervezők.

Az első forduló tesztfeladatainak témaköre a második világháború magyarországi és vásárhelyi vonatkozásai, a második kör pedig a világháborút megjárt katonák, leventék hadifogságáról és a szovjetunióbeli kényszermunkatáborokról szól - mondta a muzeológus.

A harmadik fordulóban kettő-öt oldalas esszét várnak az indulóktól, amelyben egy a világháborúhoz kapcsolódó személyes történetet kell feldolgozniuk a diákoknak. Ehhez a feladathoz nyújtanak segítséget a közgyűjtemény rendhagyó tanórái, illetve az Emlékpont kutatói adatbázisán található interjúk. Az esszé értékét növeli, ha családi vagy ismeretségi körből származó visszaemlékezést dolgoz fel a diák - tudatta a sajtóreferens.

A május közepén záruló vetélkedő győztesei felkészítő tanárukkal együtt július elején részt vehetnek egy kiránduláson, az ausztriai Bruck-Királyhidára.
Forrás: MTI