Őssejtbeültetéssel mentenék meg az életét

Ukrajnában egy, a világon először alkalmazott őssejtbeültetéses módszerrel próbálják megmenteni egy halálos szívbetegségben szenvedő négyhónapos kijevi lánycsecsemő életét.

A szívizom-rendellenességgel (fibroelasztózissal) született gyermek életének megmentése érdekében az orvosok szerint csak az őssejtbeültetéses módszer jöhetett számításba, jóllehet ilyen korú betegen ezt a technikát még sehol a világon nem alkalmazták. Az utolsó reményt jelentő, úttörőnek számító kezelésre a kelet-ukrajnai Donyeck helyreállító sebészeti akadémiai intézetében működő nemzetközi biotechnológiai központ orvosai vállalkoztak, akik őssejteket vettek az időközben odaszállított kis beteg szegycsontjából.

Az így kapott sejtekből, amelyekhez néhány milliliter csontvelőkivonatot is adtak, sikerült a szakembereknek a központ sejt- és szövettenyészeti laboratóriumában 120 millió őssejtből álló tenyészetet előállítaniuk. Az orvosok ebből az állományból mintegy 20 millió őssejtet juttattak be a kis páciens szívébe, ahol – a doktorok reményei szerint – egészséges szívizomszövet fejlődik belőlük. A tenyészet megmaradt részét az esetleges további felhasználásra tartalékolják.

Az őssejtbeültetés kilátásaival kapcsolatban Vladiszlav Griny, a donyecki intézet igazgatója a Fakti című kijevi napilap pénteki számának nyilatkozva elmondta: az egészséges szívszövet kialakulása néhány hónaptól akár több évig is eltarthat, a beteg szervezetének egyéni sajátosságaitól függően. "Gyógyulásról csak akkor beszélhetünk, ha ezen idő letelte után a többi szervvel együtt növekedő szív jól fog működni" - tette hozzá.

A módszer sikerében bízó Andrej Popandupolu sebész a beavatkozással kapcsolatban közölte: a csecsemő szívének apró méretei miatt az őssejteket nem lehetett a perifériális véredényeken át katéterrel célba juttatni - ahogyan ez a felnőtt betegeknél történik - hanem nyitott szívműtéttel kellett a szívburokba fecskendezni.

Forrás: MTI