Délelőttől késő estig tárt ajtókkal várnak

Délelőttől késő estig tárt ajtókkal várja a látogatókat március 27-én, a színházi világnapon a Bárka Színház - tájékoztatta az MTI-t pénteken a teátrum sajtófőnöke.

Mint Gálos Orsolya elmondta, délelőtt 11-kor Seress Zoltán, a Bárka március 1-jén hivatalba lépett igazgatója tájékoztatja terveiről a sajtót és a közönséget.

Délután 4 és 6 óra között a Frankenstein-terv című előadás rendezője, Mundruczó Kornél játékos castingot, szereplőválogatást tart a vállalkozó kedvű nézőknek a teátrum épülete mögött, a MobilBox Konténerszínházban. A szervezők közlése szerint érdemes készülni prózával, verssel vagy akár dallal is, mert a legjobbak Bárka-szabadbérletet kapnak a 2008-2009-es évadra.

Azok a látogatók, akik nem kívánnak részt venni a castingon, a színház kávézójában kivetítőn követhetik az eseményeket, és szavazhatnak az általuk legígéretesebbnek tartott produkciókra.
A Koldusopera esti előadása előtt Seress Zoltán olvassa fel Robert Lepage kanadai drámaíró színházi világnapi üzenetét.

Kurt Weill és Bertold Brecht zenés darabja után sem ér véget a program: az érdeklődők 22 és 23 óra között belenézhetnek a Maladype Színház - a friss Jászai-díjas Balázs Zoltán rendezésében készülő - Leonce és Léna című előadásának próbájába.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) bécsi közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Az ITI 1975-ös kongresszusa határozott arról, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. A köszöntőt minden évben egy-egy neves színházi szakember vagy drámaíró fogalmazza meg.

Forrás: MTI