Boldogok együtt, de esküvő nem lesz

Nem érdemes azon tűnődni, vajon Jim Carrey és párja, Jenny McCarthy mikor állnak az oltár elé. Az igen őket nem boldogítja, ugyanis elég boldogok már így is, nincs szükségük a papírra. A színésznő saját bevallása szerint nem vágyik esküvőre. Jim és Jenny

„Nem érzem az indíttatást magamban a házasságra. Együtt élünk, boldogok vagyunk, minek az?” - mondta a harmincöt éves Jenny az Extra című lapnak. „A házasság számunkra csak egy papír, úgyhogy úgy döntöttünk, inkább nem kérjük azt a papírt, és így megmentünk egy fát. A fa is megússza, mi pedig csak annyit kívánunk, hadd élhessünk örökké olyan boldogan együtt, mint amilyenek most is vagyunk.” - tette hozzá.

Jennynek már van egy ötéves fia, Evan az előző házasságából; Jimnek pedig egy húszéves lánya, Jane, szintén egy korábbi kapcsolatából, így közös gyermeket sem terveznek. Jennynek már így is sok ideje elmegy Evannel, valamint az In the Motherhood című sorozattal, amelyben tinédzsert játszik.

„A középiskolás évek voltak a legrosszabbak az életemben. Egy katolikus lányiskolába jártam, és az ilyen helyeken könnyen közutálat tárgya lehetsz, ha szép hajad van. A középiskola is olyan, mint Hollywood, népszerűségi versenyekkel, klikkesedéssel. Örülök, hogy vége van, nem utaznék vissza az időben oda, az biztos!” - nyilatkozta a színésznő.
Forrás: okmagazine.com