Nem szeretik a szexet?

A japán párok egynegyede nem élt tavaly házaséletet - derül ki egy tanulmányból, amely rámutat: a helyzet igen aggasztó, annál is inkább, mivel a világ második legnagyobb gazdaságával rendelkező országában folyamatosan csökken a népesség.

A meglepő felmérést a Nihon Egyetem Népességkutató Intézete és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) készítette. A megkérdezett párok átlagosan 24,9 százaléka válaszolta azt, hogy tavaly nem szerelmeskedett, a húszévesek közelében ez az arány 7,2, a negyvenesek körében pedig 37,3 százalék. A húszas éveikben járó, legalább öt éve együtt élő párok 42,2 százaléka válaszolta azt, hogy legalább hetente egyszer élt házaséletet

A kutatók szerint nagyobb figyelmet kellene szentelni a szaporodás legfontosabb aspektusának, a nemi aktus gyakoriságának egy olyan országban, amelyben ilyen alacsony a születések száma.

Más országokból nincsenek ugyan összehasonlító adatok, de a Durex óvszergyártó cég által megrendelt tanulmány szerint a japánok világviszonylatban a szexuálisan legkevésbé aktívak közé számítanak. Japánban a születési ráta 1,3, ami a világon az egyik legalacsonyabb: a fiatalok gyakran többre tartják a karriert vagy a szórakozást a családalapításnál.

Ogava Naohiro, az intézet igazgatója hangsúlyozta: ezt az alacsony születési arányszámot nem lehet csak társadalmi-gazdasági tényezőkkel magyarázni. Hozzátette: a tanulmány nem talált összefüggést a stressz és a szexualitás között. "Lehetséges, hogy csökkenőben van az emberek nemzőképessége" - mondta Ogava.

A WHO, az intézet és a Nemzetközi Népességtudományi Unió (IUSSP) szakértői novemberben vitatják meg Tokióban ezeket a kérdéseket. A tanulmányt 2007 folyamán 9000 megkérdezett japán férfi és nő közül 4624 fő által adott válaszok alapján készítették el. A japán kormány előrejelzése szerint a mintegy 127 millió főre becsült japán népesség 2100-ra több mint a felével csökken, ha nem sikerül a japánok nemzési kedvét élénkíteni.
Forrás: MTI