Négyen pályáznak

A Debreceni repülőtér ingatlanainak értékesítésére vagy hasznosítására, illetve az Airport Debrecen Kft. 100 százalékos üzletrészének értékesítésére kiírt pályázat második fordulójára négy pályázót hív meg a városi önkormányzat - ismertette az MTI-vel a k

Emlékeztetett rá, hogy az önkormányzat a múlt év őszén nyilvános, kétfordulós pályázatot írt ki a repülőtér és a működtető cég hasznosítására. Az eredetileg november 30-án lejárt, majd ez év február 28-ig meghosszabbított határidőig az első fordulóban öt pályázat érkezett.

A pályázatok értékelését követően döntött úgy az önkormányzat, hogy négy pályázót hív meg a második fordulóra - közölte a kommunikációs vezető.

Az MTI magát megnevezni nem akaró más forrásból úgy értesült, hogy a pályázók között több külföldi szakmai és pénzügyi befektető is van.

Az ajánlatok különfélék: van ajánlattevő, aki megvásárolná a teljes repülőteret céggel együtt, van aki a működtetését vállalná, s olyan is, amelyik az önkormányzattal vegyes vállalkozásban képzeli el a légikikötő hasznosítását.

Kósa Lajos Debrecen polgármestere korábban azt nyilatkozta: csak olyan megoldást támogatnak, ami hosszú időre garantálja a debreceni légi bázis repülőtérként történő működtetését.

Forrás: MTI