Kikkel játszanak a kézis lányok?

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a magyar női kézilabda-válogatott hol és kikkel játszik a jövő hétvégi olimpiai selejtezőn. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ugyanis a tavalyi botrány után az ázsiai (AHF), és nem a nemzetközi szövetségnek (IHF) adott ig

A tavaly augusztusi ázsiai selejtezőt a kazah női csapat nyerte, így ötkarikás kvótát szerzett. Csakhogy az IHF bírói részrehajlás miatt törölte a torna eredményét, és új lebonyolítására kötelezte az AHF-t. A januári viadalt viszont bojkottálta a kontinentális szövetség, csak a japán és a dél-koreai válogatott vett rajta részt, utóbbi nyert, és egészen mostanáig abban a hitben volt, hogy indulhat a pekingi játékokon. Ezután az AHF a CAS-hoz fordult.

Az IHF a megismételt torna eredménye alapján osztotta be a selejtezős csapatokat csoportokba. A magyarok egészen mostanáig úgy tudták, hogy jövő héten Nimes-ben a házigazda franciákkal, valamint a kongóiakkal és a japánokkal mérkőznek, és az első két helyezett jut ki az olimpiára.
A mostani CAS-döntéssel viszont elképzelhető, hogy Hajdu János szövetségi kapitány alakulata Romániában a házigazdával, valamint a lengyel és japán együttessel mérkőzik majd.

A férfiaknál hasonló volt a gond, Kuvait jutott ki először, a megismételt tornán pedig a Koreai Köztársaság, ebben a szakágban viszont a CAS az IHF-et támogatta, és így a dél-koreaiak vehetnek részt az olimpián.
Forrás: MTI