„...Ha nem adsz, akkor szakítunk!”

A népszavazás nyomán nemcsak három díj szűnt meg, hanem válságos helyzetbe került az egész kormánykoalíció is. Az MSZP-ben egyre élesebben feszegetik a liberálisok felelősségét, és félnek egy újabb referendumtól. Milyenek a koalíció túlélési esélyei? Sor

Népszavazási végjáték

A március 9-ei voksolás kimenetele az előzetes felmérések szerint sem lehetett kétséges az MSZP-SZDSZ számára, azonban a 3,3 milliós egységes akaratnyilvánítás láthatóan meglepte a koalíciót. A népszavazás után az MSZP politikai kármentésbe fogott, azt a képet sugározva, hogy a vereség nem a Gyurcsány-kormányt minősítette, hanem mindössze három populista kérdésre adott természetes válasz volt csupán. A presztízsveszteséget növelte Horn Gábor előre nem kalkulálható elszólása, amely szerint a választók igenis a miniszterelnököt magát küldték el melegebb éghajlatra.

Ezzel párhuzamosan Horváth Ágnes és az MSZP is megpróbált gazdasági érvekbe kapaszkodni, miszerint a népszavazás a háziorvosokat havi 100-200 ezer forinttól fosztotta meg, és a kieső bevételeket valahonnan pótolni kell. Gyurcsány a referendum második napján keményebb hangot is megütött: nyilvánvalóvá tette, hogy a költségvetésből nem lehet, és nem is fogják pótolni a keletkező deficitet. A törvényi kötelezettségeknek közben hamar eleget tettek, így április 1-jétől megszűnnek a díjak.

Bomlik a liberális egységfront

Az utóvédharcok mellett a koalíció belső egységét fenyegető eróziós folyamatokkal is szembe kellett néznie a kormánypártoknak. Ez jelenti egyfelől a két kormányerő közti viszony elmérgesedését, illetve magában az MSZP-ben és az SZDSZ-ben fellépő belső válságot. Az utóbbiakra kitérve a liberálisok esetében alakult ki markánsan belvillongás. Kóka János elnök ugyanis egy belső ülésen árulónak bélyegezte azokat a párttársait, akik Horváth Ágnes felelősségét és lemondását feszegették. Eközben újra felszínre kerültek a Kóka és Fodor közti ellentétek, mivel nem sikerült egyértelműen lezárni az elnökválasztási botrányt. Jüttner Csaba, akit a tavalyi tisztújításkor történt visszaélések kivizsgálásával bíztak meg, jelentésében csak annyit állított biztosan, hogy valóban történtek szabálytalanságok. Az viszont nem derült ki, hogy melyik fél érdekeit szolgálták a csalások.

A pártban pedig egyre hangosabbak a fodorista szárny tagjai, akik az elnökválasztás megismétlését tartják szükségesnek. Fodor is többször megerősítette, hogy indulni kíván egy megismételt tisztújításon. Böhm András frakcióvezető-helyettes pedig lapunknak adott borús nyilatkozatában szintén az új elnökválasztás mellett tette le a garast: „Úgy gondolom, ez elkerülhetetlen, de még érlelődik. Bár nagyon sokáig már nem tud érlelődni. Egy héten belül lezárul a vizsgálat. A párton belül erről megoszlanak a vélemények, de kétségkívül igaz, hogy nem úgy megy az SZDSZ-nek, mint azt korábban reméltük.

Krekó Péter politológus szintén rámutatott arra, hogy az SZDSZ-nek valamilyen módon (bár ő a tisztújítást nem tartotta feltétlenül szerencsés megoldásnak) le kell zárnia a legitimációs mizériát, hiszen addig nem tud megerősödni az utóbbi félévben 1-4 százalékos támogatottságúra mért párt: „Amíg az SZDSZ a választási csalással, a belső ellentétekkel van elfoglalva, nem tudja a szavazókat megszólítani. Ezt láthattuk a népszavazás kapcsán is: egy jó kampányrajtot követően az SZDSZ nem tudott a számára kedvező témákról beszélni a nyilvánosságban; hanem állandó magyarázkodási kényszerben volt a választási csalás miatt - ezzel elvesztett egy lehetőséget a megerősödésre.

A szocialista út szerteágazik

A nagyobbik kormánypártban is erősödtek az elégedetlenkedő hangok. Gyurcsány, számítva arra, hogy a népszavazás után heves belső kritikák érhetik a kormányt, inkább egy héttel elhalasztotta a frakción belüli értékelést. A bírálatokat így sem kerülhette el, bár tompított formában érték csak. Szanyi Tibor a kommunikációs szakembereken verte el a port, míg Suchman Tamás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget ekézte. Gyurcsány itt kifejtette azt is, hogy Hornt nem lehet meneszteni, ugyanis több szocialista is a koordinációs államtitkár fejét követelte.

További két konfliktusforrás is előreláthatóan nehezíteni fogja a koalíciós együttműködést. Az egyik az Új tulajdonosi program, melynek keretében Gyurcsány magánkézbe juttatná több állami cég részvényeit, így a Szerencsejáték Rt., vagy a Magyar Villamos Művek tulajdonpapírjait. A várható csekély érdeklődés, és a program tisztázatlansága (és közgazdászok szerint alulfinanszírozottsága) még a szocialista honatyákat is megosztja a kérdésben.

A másik súrlódási pont pedig az egészségbiztosítási rendszer módosítása lehet. Jelenleg ugyanis a Fidesz egy újabb, ősszel esedékes népszavazással fenyeget, ami eltörölhetné a magántőke bevonásáról szóló rendelkezést. Az MSZP-ben ezért egyre-másra megjelennek olyan vélemények, miszerint vissza kellene lépni a magánpénztárak tervétől. Ennek meglebegtetésére az SZDSZ-ből ingerült reakciók érkeztek, Kóka például a koalíció felmondásával fenyegetett. A liberálisok számára ugyanis lételem az egészségügyi reform végig vitele, amihez szinte politikai túlélésüket kötötték. Ráadásul a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésével két, a párthoz szorosan kapcsolódó reformintézkedés süllyedt el.

A szocialisták viszont nem szívesen kockáztatnának még egy népszavazásos fiaskót, ezért már vezető politikusaik is óvatosan ugyan, de határozottan a visszalépés mellett foglalnak állást. Ahogy Lendvai Ildikó is: „A mai politikai és gazdasági légkörben, amelynek kialakulása a népszavazás következménye és a beígért népszavazási cunami előjele, nem lehet arra számítani, hogy magánbefektetők jó ajánlattal jelentkezzenek az új pénztári rendszerbe. Ezt az elemet tehát mindenképpen újra kell gondolni. Ma úgy látom, tartani kell és lehet a biztosítási reform lelkét, a decentralizációt, azt, hogy egy területi pénztár gondoskodjék rólam a betegtől messze lévő országos szervek helyett. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy ezeket a pénztárakat nemcsak többségi, hanem teljes állami tulajdonban kell tartani, hiszen senkinek sem érdeke, hogy a népszavazás kezdeményezői által teremtett politikai kockázatot az ország fizesse meg azzal, hogy rossz feltételekkel, áron alul engedi be a befektetőket.

Ergo

A harc tehát nyitott, mindkét fél a túlélésre játszik. Míg azonban az egészségügyi reform kapcsán lassan szembefordulnak a szocialisták és a liberálisok érdekei, a koalíció egysége, és a zavartalan kormányzás közös álláspontot igényel. Illetve erőteljes személyi változtatásokat, amelyeknek Horváth Ágnes is áldozatul eshet, de a hullámok Gyurcsányig is felcsaphatnak.