Több száz teherautó demonstrál

A fuvarosok hétfői, a fővárosi behajtási díjak rendszere elleni demonstrációját követően kedden mintegy 500-600 teherautó "közlekedik" a budapesti Hungária körúton, hogy felhívják a főváros figyelmét a rendszer hibáira - mondta Klinka László, a Közúti Fuv

Klinka László hangsúlyozta, hogy a fuvarosok a KRESZ szabályainak betartása mellett használják a számukra kijelölt egyik ingyenes tranzitútvonalat.

Hozzátette, hogy a Hungária körúton a megszokottnál kisebb a személyautó-forgalom, feltehetően az autósok a torlódásoktól tartva elkerülik az érintett utat. Az ügyvezető szerint az akció nem okoz nagy torlódást.

Klinka László elmondta: a fuvarozók "hangulata siralmas", főleg azokra a vállalkozókra ró terhet a behajtási díj, akik csak egy teherautóval dolgoznak és az éves matrica mintegy 2,5 millió forintos díja akár a teljes nyereségüket elviheti.

Véleménye szerint a főváros vonatkozó rendelete csak a pénz beszedésére koncentrál, mert ha már valaki már kifizette például az éves behajtási díjat, akkor szabadon közlekedhet egész Budapesten, és ezzel sérülnek a környezetvédelmi elvek.

A Fővinform munkatársa, Pongrácz Dániel az MTI-nek elmondta, hogy a déli órákban nem lehetett érzékelni a demonstráció forgalomlassító hatását. Közlése szerint reggel óta az akcióban lényegében változatlanul mintegy 30 teherautó vesz részt.

Forrás: MTI