Pert nyert Debreczeni

Jogerősen pert nyert Debreczeni József közíró az őt ügynökmúlttal vádló HavariaPress Hírügynökség nevében korábban eljáró Sztegonográf Bt.-vel, annak beltagjával és egyben a hírügynökség jelenlegi főszerkesztőjével, valamint a Magyar Nemzettel és a HírTV-

Jogi képviselője, Horváth István tájékoztatása szerint a fellebbviteli fórum helyben hagyta a tavaly nyáron első fokon hozott döntést, így a hírügynökségnek és beltagjának összesen egymillió, a HírTV-nek ugyanekkora, a Magyar Nemzetnek fele ilyen mértékű nem vagyoni kárt kell megfizetniük a felperesnek, valamint saját médiumukban közzé kell tenniük az ítélet rendelkező részét.

A bíróság tavaly június végén, első fokon kimondta: a Sztegonográf Bt. és a cég akkori beltagja azzal, hogy a HavariaPress Hírügynökség neve alatt 2006 márciusában megjelentettek egy valótlan tartalmú közleményt Debreczeni József ügynökmúltjáról, súlyosan megsértették a közíró jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.

A HavariaPress akkor a beszervezés indokaként azt is közölte: Debreczeni József középiskolai tanárként meg nem engedhető intim kapcsolatot ápolt diákjaival, illetve többek között azt is felrótta, hogy az állambiztonsági szervek utasítására lépett be az MDF-be. A hírt a Magyar Nemzet és a Hír Tv is átvette, illetve feldolgozta.

A bíróság akkori indoklásában kifejtette: az alperesek a közléseik valóságtartalmát nem tudták igazolni a perben. A bíró hangsúlyozta: bizonyíték nélkül ügynökmúlttal vádolni valakit, illetve állítani róla, hogy egész közéleti tevékenységét megbízóinak utasítása alapján végezte, súlyosan sérti a személyhez fűződő jogokat. Kitért arra is, hogy a névtelen levélen alapuló egyoldalú közlés a sajtótevékenységnek meg nem engedhető formája és túllép a véleménynyilvánítás határán.


Forrás: MTI