Környezetbarát koncertek

Környezetkímélő koncerteket rendeznek az idén nyáron Olaszországban a Föld megmentésére.

Az Edison-Change The Music program keretében az olaszországi villamosenergia és gáz vezető óriása lemezkiadókkal, művészekkel, koncertszervezőkkel összefogva csökkenteni akarja az ilyen rendezvények által okozott környezeti szennyezést.

Az Edison kutatási és innovációs részlegének tanulmánya szerint minden közepes nagyságú, kb. 5 ezer személyes zenei rendezvény esetében legalább 70 százalékkal csökkenteni lehetne a széndioxid-kibocsátást. A szakemberek kiszámították, hogy az elektromos berendezések, az előadók és a résztvevők autókon való szállítása, a fehér papírra nyomott reklámanyag és az éjszakáztatás több mint 110 tonna széndioxidot termel. Ugyanez a koncert, ha tiszta (vízi, nap- és szél-) energiát használnak, ha a résztvevőket autókba csoportosítva szállítják, a reklámot reciklált papírra nyomják és helyi ételt, italt fogyasztanak, csak 26 tonna széndioxiddal mérgezik a levegőt.

Az Olaszországban megrendezett évi kb. 50 ezer koncert 45 ezer tonna széndioxidot termel. Ez megfelel hatezer háromtagú család, vagy 22 500, 10-10 ezer kilométert futó autó éves széndioxid-termelésének.

A program további információkat közöl az interneten és javaslatokat is vár a www.myspace.com/edisonchangethemusic portálon. Az www.edison.it/changethemusic oldalon pedig folyamatos frissítik az energiatakarékosságról szóló "Green Musik Bookot."

Forrás: MTI