Most először külön ünnepeltek

Először ünnepeltek külön március 15-én a politikai pártok Miskolcon.A miskolci városi ünnepségen, amelyet az Erzsébet téren, Kossuth Lajosnak az országban elsőként felállított, egész alakos szobránál tartottak, Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora mond

Ezután a Petőfi térre vonult az ünneplő közönség, ott már több mint ezren gyűltek össze. Az ünnepség békésen és méltósággal zajlott.

A rendszerváltás óta most először nem vett részt a város március 15-i ünnepségén a Fidesz és a KDNP. Szinay Attila, a Fidesz városi elnöke az MTI-nek annyit mondott, hogy bár korábban minden évben közösen ünnepeltek a nemzeti évfordulókon, már tavaly október 23-án sem vettek részt a városi megemlékezésen.
Forrás: MTI