Rágalom miatt perel a képviselő

Bereznai Csaba, a tatabányai közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője haladéktalanul jogi lépéseket tesz az őt ért rágalmak miatt - közölte a Fidesz helyi szervezete a sikkasztással gyanúsított politikus ügye kapcsán az MTI-vel pénteken.

Mint írták, Bereznai Csaba, a Majki Népfőiskola Társaság korábbi vezetője a szocialisták által kifogásolt esetben is a szervezet tagjainak döntése szerint járt el.

"A diktatúrák eszköztárára emlékeztető módon névtelen feljelentés után próbáltak szabálytalanságot találni egyes civil szervezetek működésében, majd miután ez nem sikerült, most képtelen rágalmakkal próbálják lejáratni a Majki Népfőiskola Társaság korábbi vezetőjét" - olvasható a közleményben.

A Schmidt Csaba, Tatabánya alpolgármestere által jegyzett közlés szerint a szocialisták "a Szociális Népszavazáson elszenvedett elsöprő vereség és a sorozatosan büntetőügyekbe keveredő szocialista politikusok miatt a pártban uralkodó pánikot és káoszt úgy akarják csillapítani, hogy szánalmas módon próbálják meg lejáratni helyi ellenfeleiket".

A Népszava pénteki számában azt írta, hogy az ügyészség sikkasztással gyanúsítja Bereznai Csabát. A gyanú szerint a politikus a civil szervezetek programjaihoz kapott pályázati támogatásokat részben feltehetően a saját, illetve a helyi Fidesz céljaira költötte. A Népszabadság közlése szerint két, folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztással gyanúsította meg a nyomozó hatóság Bereznai Csabát, és a dokumentumokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság.



Forrás: MTI