Elismerték a galériát

Ezüst Mókus-díjjal tüntette ki a Magyar Sajtó Napján az Erdész és Makláry Fine Arts galériát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Műgyűjtő Szakosztálya. A galéria azért kapta az elismerést, mert nagyon sokat tett a Franciaországban híressé vált magyar k

 A 2005 szeptembere óta a belvárosi műkereskedelmi negyedben működő galériának köszönhető, hogy az érdeklődők megismerhették Budapesten többek között Beöthy István, Csáky József, Hantai Simon, Kallos Pál, Miklós Gusztáv, Reigl Judit, Réth Alfréd és Sándorfi István művészetét.

Kezdeményezésükre született meg a művészeti negyedben háromhavonta megrendezett Műgyűjtők Éjszakája rendezvénysorozat. A galéria tulajdonosai: Erdész László, aki 30 éve szerepel a műkereskedelemben, Budapesten és Szentendrén működtet kiállítóhelyet és Makláry Kálmán, aki Párizsban él, de gyakran megfordul Budapesten.

Műkereskedelemmel, kiállítás szervezéssel és művészeti könyvkiadással foglalkozik. Magyarországon először jelentetett meg életmű-katalógust és monográfiát Márffy Ödön (1878-1959) festőművész munkásságáról, Rockenbauer Zoltán művészettörténész tollából.

Forrás: MTI